Kezdőlap » Külföld » Iskolabuszra nyitott tüzet egy férfi Koszovóban, diákok és a sofőr is meghalt
Sajtóértesülések szerint a férfi bosszúból lőtt rá a buszra.

Iskolabuszra nyitott tüzet egy férfi Koszovóban, diákok és a sofőr is meghalt

Sajtóértesülések szerint a férfi bosszúból lőtt rá a buszra.

Ismeretlenek nyitottak tüzet egy iskolabuszra pénteken Koszovóban, a lövésekben két fiatal – egy 17 és egy 19 éves diák –, valamint a sofőr vesztette életét – közölte a szerb állami televízió. Az eset Gllogjan településen történt. Értesülések szerint a három halálos áldozat a buszsofőr és két diák voltak. A támadás tényét a helyi rendőrség is megerősítette.

A Kurir című helyi lap úgy tudja, hogy egy fiatal férfi lőhetett rá a buszra, aki bosszúból cselekedhetett. A lap értesülései szerint az elkövető előzőleg illetlenül viselkedett a buszon, zaklatva a lányokat, ezért a sofőr és az ellenőr ezért leszállíttatta. A férfi megvárta, míg a busz visszafelé indult és tüzet nyitott rá egy gépkarabélyból.

Az NTV orosz hírtelevízió szerint a koszovói rendőrség is bosszúból elkövetett cselekményt, nem pedig terrorcselekményt sejt a háttérben.

Az maszkot viselő elkövető elmenekült a helyszínről, nagy erőkkel keresi őt a rendőrség.

A helyi sajtó értesülései szerint a buszon utazó diákok albán nemzetiségűek voltak.

Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki elszakadását Szerbiától, amit Belgrád azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is saját, déli tartományának tartja a többségében albánok lakta területet. Míg a világ több, mint száz országa elismeri Koszovó függetlenségét, Szerbiához hasonlóan Oroszország szerint sem független államról van szó.

Teljes cikk a forrás oldalon
x

Check Also

Népszavazás a menekültkvótáról

2016. október 2-án a kormány kezdeményezésére népszavazás lesz az európai ...

Gulyás Gergely: A gyilkosokat meg kell nevezni!

A Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön, a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapján ...

Csecsemő is volt a fegyházra ítélt pedofil pár áldozatai között

Az óvónő és élettársa az általuk gondozott és felügyelt gyerekekről készített pornográf felvételeket.

25 évet kapott a pedofil budapesti óvónő, és a saját gyerekükön is szexuális erőszakot elkövető párja

Videóra vették, ahogy zaklatják a csecsemő- és óvodás korú gyerekeket. A férfi meg is osztotta pedofil fórumokon a gyomorforgató felvételeket. The post 25 évet kapott a pedofil budapesti óvónő, és a saját gyerekükön is szexuális erőszakot elkövető párja first appeared on 24.hu.

Pártszövetségként indul a választáson az ISZOMM és a Munkáspárt

Szanyi Tibor és Thürmer Gyula pártjai Baloldali Szövetség néven próbálnak ...

Ismét Varga Judit adhatja ki az engedélyeket a megfigyelésekre

Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd országgyűlési képviselője kérdezett rá írásbeli beadványában, hogy miután Völner Pál államtitkár lemondott, ki adhat engedélyt a titkosszolgálati megfigyelésekre.