Kezdőlap » Gazdaság » Hátrányos helyzetűek után is kaphatnak majd tapasztalatszerzést segítő támogatást a cégek Hátrányos helyzetűek után is kaphatnak majd tapasztalatszerzést segítő támogatást a cégek

Hátrányos helyzetűek után is kaphatnak majd tapasztalatszerzést segítő támogatást a cégek Hátrányos helyzetűek után is kaphatnak majd tapasztalatszerzést segítő támogatást a cégek

December 1-jétől a munkaerőpiaci szempontból hátrányos helyzetűek után is igényelhető a 90 napos munkatapasztalat-szerzést elősegítő támogatás a Vállalkozások munkaerő támogatása programban - jelentette be Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára elmondta, a kiterjesztéssel még tovább csökkenhet az álláskeresők száma, mások mellett pályakezdők, kisgyermeket vagy hozzátartozót gondozók és tartósan munkanélküliek előtt nyílhat új lehetőség az elhelyezkedésre.

A minisztérium szombati közleménye szerint a program bővítésével az alacsony iskolázottságúak és a szakképzettséggel rendelkező, 30 év alatti álláskeresők után decembertől a hátrányos helyzetűek is jelentős munkahelyteremtő támogatásban részesülhetnek. Az állami hozzájárulás mértéke a foglalkoztatót terhelő bruttó bér és a ténylegesen átutalt szociális hozzájárulási adó összegének 100 százaléka, de teljes munkaidő esetén havonta legfeljebb a kötelező legkisebb munkabér 150 százaléka. Az első kilencven napban a frissen felvettek munkatapasztalat-szerzésének költségeit térítik meg. A folytatásban fél éven át igényelhető a Vállalkozások munkaerő támogatása is, ami akár havi 100 ezer forintot jelenthet a foglalkoztatónak - ismertette az ITM.

Munkaerőmozgás: innen nyugatra, pótlás keletről?

A továbbiakban tehát a 25-30 év közötti pályakezdők, az 50 év felettiek, a közfoglalkoztatásból 30 napnál nem régebben kilépettek és a tartósan regisztrált álláskeresők után is járhat a támogatás. A kibővített körbe tartoznak azok is, akik gyermekgondozást vagy hozzátartozójuk ápolását követően állnának munkába. A részletes dokumentáció december elsejétől lesz elérhető a www.munka.hu oldalon - közölte az ITM.

Bodó Sándor hozzátette: „több mint három évtizedes csúcson van a foglalkoztatás, mintegy 4,7 millióan dolgoznak Magyarországon. A további előrelépést munkahelyteremtő programokkal alapozzuk meg. A Vállalkozások munkaerő támogatását már közel 29 ezer újonnan felvett korábbi álláskereső után ítéltük oda összesen mintegy 16 milliárd forint értékben. A jövő évtől ötödével emelkedő minimálbérek kigazdálkodását éves szinten 750 milliárd forintos adócsökkentéssel könnyítjük meg a cégek számára” - idézte az államtitkár szavait az ITM közleménye.

(MTI)

Teljes cikk a forrás oldalon
x

Check Also

Népszavazás a menekültkvótáról

2016. október 2-án a kormány kezdeményezésére népszavazás lesz az európai ...

Hét évet kapott a kiszolgáltatott nőt elkábító, fogva tartó és prostitúcióra kényszerítő férfi

Hét év fegyházra ítélte a Székesfehérvári Törvényszék emberkereskedelem, kényszermunka, és személyi szabadság megsértése miatt azt a férfit, aki The post Hét évet kapott a kiszolgáltatott nőt elkábító, fogva tartó és prostitúcióra kényszerítő férfi first appeared on 24.hu.

Fél mázsa kábítószert akart forgalomba hozni – letartóztatásba került

2022. január 27., csütörtök 14:43 | Hír TV 2022. január ...

A KDNP reagált Karácsonyra: Deviáns világ, félresiklott élet, globális világrend a kereszténység helyett, forradalom,

A főpolgármester mondatát kritizálták. The post A KDNP reagált Karácsonyra: Deviáns világ, félresiklott élet, globális világrend a kereszténység helyett, forradalom, first appeared on 24.hu.

Már kérhető a külképviseleti névjegyzékbe vétele annak, aki külföldről szavazna

A koronavírus-járvány miatt van arra némi esély, hogy egyes külképviseleteken, így például Kínában a magyar állampolgárok nem tudnak majd szavazni.

Egy bringa volt az álma a balesetben édesanyját elvesztő kisfiúnak, vettek neki a rendőrök

Már át adták a gyereknek. The post Egy bringa volt az álma a balesetben édesanyját elvesztő kisfiúnak, vettek neki a rendőrök first appeared on 24.hu.