Kezdőlap » Belföld » Fideszes propagandára költik Fonyódon a támogatást, amit a Norvég Alap helyett hoztak létre

Fideszes propagandára költik Fonyódon a támogatást, amit a Norvég Alap helyett hoztak létre

Elköltenek nyolcmillió forintot a meghívott „jobboldali gondolkodású” vendégek kifizetésére, vendéglátásra és reklámra, hogy Rudán Joe elmondhassa, „járt párszor” Budapesten, és borzasztó, ami ott megy.

Miután a kormány végleg lemondott a Norvég Alap civileket támogató, kormányfüggetlen forrásairól, a helyébe állították a Miniszterelnökség által finanszírozott, 4,4 milliárdos Városi Civil Alapot. Az összegből a Fonyódi Polgári Egyesület 8 millió forint támogatást kapott, amely a 24.hu tudósítása szerint az utolsó fillérig színtiszta kormánypropagandára megy el.

Az összegből 12 „polgári estet” szerveznek a Balaton-parti városban, ezek közül az első kettőről tudósított a portál; a közpénzből finanszírozott egyik eseményen Rudán Joe, a másikon a Pesti TV munkatársai szidták az ellenzéket, dicsérték a kormányt és figyelmeztettek arra, milyen fontos, hogy a Fideszre szavazzanak az emberek.

Az első esten Szentesi Zöldi László kormánypárti újságíró beszélgetett Rudán Joe énekessel arról, hogy „sorsdöntő választás előtt vagyunk”. Rudán elmondta többek közt, hogy

  • csak az Orbán-kormánynak köszönheti, hogy kimászott a svájci frank-alapú hiteléből,
  • a magyaroknak sokkal több pénze van, mint 10-12 éve,
  • a pedagógusoknak és az egészségügyi dolgozóknak is „rendezte” a bérét a Fidesz,
  • és hogy Rudán „járt párszor Budapesten”, de nem tud róla, hogy ott épül volna bármi, kosz van, viszont ha marad a kormány, akkor épülnek-szépülnek a dolgok, kormányváltás esetén viszont minden le fog „zombulni”.

Szentesi műsorvezetőként arról beszélt a közönségnek, hogy hatalmas erők mozdultak meg, és már globális érdek az Orbán-kormány elmozdítása. „Ezt talán nem kellene hagynunk”, tette hozzá a 24 beszámolója szerint.

A második esten a Pesti TV két munkatársát látta vendégül Farkas Gábor fideszes országgyűlési képviselő, aki olyan kérdéseket tett fel, mint hogy mit kell tenni a választáson azért, hogy „megvédjük az életünket”. Az eseményen ott volt Móring József Attila fideszes országgyűlési képviselő és Fonyód kormánypárti polgármestere, Hidvégi József is (borítóképünkön). Bohár Dániel és Szarvas Szilveszter a következőkről beszéltek:

  • az emberek már büszkén vállalhatják külföldön, hogy magyarok,
  • nagy tragédia, hogy már nem Tarlós István Budapest főpolgármestere,
  • kész tényként kezelték, hogy Karácsonyék el akarták adni a Városházát, a „lopásból” járó összeget pedig zsebre teszik majd,
  • „Gyurcsány már üzent is Márki-Zaynak, hogy ne nagyon pattogjon”,

de szóba került az is, hogyan csinálják „ezt a propagandát”, ugyanakkor Bohár szerint

Itt majd nem nagyon kell csinálni propagandát, mert ez olyan hülye, hogy magát képes kinyírni azzal, hogy csak beszéli a hülyeségeket

– utalt Márki-Zayra. Szarvas meglepő őszinteséggel elárulta azt is, most az a feladatuk, hogy felkészüljenek Márki-Zay lejáratására: „Ő azért egy sötét ló, de most lesz fél évünk mindent kideríteni róla. Készülni kell Márki-Zayra, egy szövetségi kapitány pedig akkor tudja felkészíteni a csapatot, ha tudja, ki az ellenfél”.

Farkas Gábor szervezőt a 24.hu arról is megkérdezte, nem gondoltak-e arra, hogy a fonyódiakkal a másik oldal álláspontját is megismertetik a közpénzből tartott rendezvényen. A fideszes politikus erre nyíltan bevallotta: „Ez a Fonyódi Polgári Egyesület rendezvénye, így ez már determinálja, hogy kiket hívunk meg. Jobboldali gondolkodású színészeket, közéleti személyiségeket, újságírókat, sportolókat szeretnénk vendégül látni.”

Farkas elmondta, hogy a pályázaton nyert 8 millió forint reklámra, az előadókra, a fellépőkre és a vendéglátásra megy el.

Teljes cikk a forrás oldalon
x

Check Also

Népszavazás a menekültkvótáról

2016. október 2-án a kormány kezdeményezésére népszavazás lesz az európai ...

Pártszövetségként indul a választáson az ISZOMM és a Munkáspárt

Szanyi Tibor és Thürmer Gyula pártjai Baloldali Szövetség néven próbálnak ...

Ismét Varga Judit adhatja ki az engedélyeket a megfigyelésekre

Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd országgyűlési képviselője kérdezett rá írásbeli beadványában, hogy miután Völner Pál államtitkár lemondott, ki adhat engedélyt a titkosszolgálati megfigyelésekre.

Gável András (Facebook): Sztrájk? Biztosan nem!

Azt mondják, a pedagógusok jövő hétre tervezett „sztrájkja” politikán felül ...

Szijjártó: Még a leggazdagabb országok is részben vagy egészében térdre kényszerültek

A miniszter elmondta, hogy az adócsökkentések nyújtják a gazdasági sikeresség ...

Megbüntette a Pesti TV-t és rádiófrekvenciákat osztott ki a Médiatanács

A kormányközeli csatornára azért sújtott le az NMHH, mert nem megfelelő korhatár-besorolással sugároztak szexuális tartalommal rendelkező műsorokat.