Kezdőlap » Sport » Az olaszokat verő 17 éves csodagyerek úgy focizik, mintha a saját kertjében játszana

Az olaszokat verő 17 éves csodagyerek úgy focizik, mintha a saját kertjében játszana

Gavi szinte még be sem mutatkozott a Barcelonában, de a spanyol válogatott szövetségi kapitánya, Luis Enrique máris behívta a keretbe, és be is mutatkozott a válogatottban a Nemzetek Ligája négyes döntőjében. Gavi az aktuális Európa-bajnok elleni győztes meccsen debütált, és ő lett minden idők legfiatalabb spanyol válogatott focistája. Lássuk, ki is ez a spanyol fiatalember.

Pablo Martín Páez Gavira, vagy ahogy egyre többen ismerik, Gavi, 2004. augusztus 5-én született a spanyolországi Los Palacios y Villafrancában. Gavi Andalúziában, a Liara Balompié csapatában kezdett focizni, majd a Real Betis akadémiájára került. Itt figyeltek fel a tehetségére a komoly spanyol csapatok, 11 éves korában pedig lecsapott rá a Barcelona.

Már 2020-ban profi szerződést kapott a katalánoknál, és az U16-os csapattól az U19-esek közé vezényelték a középpályást. Hamarosan a felnőtteknél is híre kelt a játékosnak, akit Ronald Koeman a felkészülés során a felnőttek közé hívott, ahol meggyőzte a szakmai stábot azzal, hogy jól játszott a nyári felkészülési meccseken.

Pedri a Barcelona mezébenForrás: NurPhoto via AFP/Xavier Bonilla/NurPhoto/Xavier Bonilla

Nyár óta alig 400 percet játszott a felnőttek között, volt egy meccse a Barcelona B-ben, majd Koeman kétszer becserélte, háromszor pedig a kezdőbe nevezte a bajnokságban. A Bajnokok Ligájában kétszer csereként állt be – mondjuk a Bayern és a Benfica elleni 3-0-s vereségek során nem lehetett sok sikerélménye.

Így jutottunk el a válogatott szünetig, Luis Enrique – a katalán csapat nagy ismerője – pedig nem volt rest behívni a zöldfülű játékost. „Idő előtti? Igen, lehet, nem tagadom" – mondta a kapitány, amikor arról kérdezték, mit keres egy ilyen fiatal játékos a spanyolok keretében. Luis Enrique nem lacafacázott, rögtön a kezdőbe jelölte Gavit, mégpedig az olaszok elleni, Nemzetek Ligája-elődöntőben – idegenben, a San Siróban, az aktuális Európa-bajnok ellen.

Gavi remekül játszott, a spanyolok pedig 2-1-re nyertek, ráadásul véget vetettek az olaszok 37 meccsen át tartó veretlenségi sorozatának. A spanyolok 50 év után nyertek idegenben tétmeccset az olaszok ellen. A két gólt szerző Ferran Torres szerint hajtotta őket a bosszúvágy, ugyanis nyáron éppen az olaszok ejtették ki a spanyolokat az Eb-ről.

Gavi minden idők legfiatalabb spanyol válogatott játékosa lett. Az előző rekordot Angel Zubieta tartotta, aki 1936-ben Csehszlovákia ellen lépett pályára 17 évesen és 284 naposan. Ezzel ő le is játszotta spanyol válogatott meccseinek a felét, ugyanis még egyszer, Svájc ellen lépett pályára. Nem sokkal később kitört a spanyol polgárháború, a baszk Zubieta pedig a baszk válogatottal indult túrára, később pedig az argentin San Lorenzo játékosa lett, majd 13 szezonnal később tért csak vissza Spanyolországba, ahol a Deportivo La Coruna játékosa lett.

Az olaszok ellen történelmet írtForrás: NurPhoto via AFP/Fabrizio Carabelli/LiveMedia/NurPhoto/Fabrizio Carabelli

Gavi tehát 17 évesen és 62 naposan mutatkozott be a válogatottban úgy, hogy két keze is sok volt, hogy megszámolja addigi felnőtt klubmeccseit.

Három vagy négy alkalommal láttam, és ez alatt a három-négy alkalom alatt meggyőzött, hogy a jövő nagy játékosa lehet, nemcsak a Barcelonában, de a spanyol válogatottban is" – mondta Luis Enrique, aki a hiányzók és a sérültek miatt azonnal a kezdőbe jelölte Gavit.

Gavira egyébként egy Barcelona elleni utánpótlásmeccsen figyeltek fel a katalánok, amikor a Betis 5-0-ra nyert. Luis Enrique szerint Gavi az akadémián igazi referencia volt, mindig kilógott a korosztályából. Ő volt az a játékos, akiről mindenki tudta, hogy neki sikerülni fog, csak idő kérdése, hogy eljusson a legjobbak közé.

Gavi a spanyolok edzésénForrás: AFP/Franck Fife

Gavi igazi Barcelona-típusú játékos, olyan, akinek a fizikuma is adott, hogy megállja a helyét a modern fociban. Képes diktálni a tempót a középpályán, tudja, mikor kell lassítani vagy gyorsítani a játékot. Nem fél elvégezni a piszkos munkát sem, ha kell, belemegy a keményebb párharcokba, és a futóteljesítménye is átlagon felüli. Ehhez pedig olyan mentalitás is párosul, ami a legnagyobbak közé emelheti majd"  – mondta róla Luis Enrique.

Gavi nem csak egy belső középpályás, aki jól olvassa a játékot, aki jól kezeli a labdát. Remekül időzít és jó szeme van a passzokhoz, de mindemellett temperamentumos játékos, aki keményen fellép, ha arra van szükség. Egyelőre úgy tűnik, nem terelik el a figyelmét a pályán kívüli dolgok, a siker és a csillogás, csak a foci érdekli, és nem mellékesen a győzelem. Ahogy „gyerekként", úgy most is utál veszíteni. Az Atlético Madrid elleni vereség után például a beválogatásáról kérdezték, de csak annyit tudott mondani, hogy most nem akar erről beszélni, mert teljesen kivan a vereség miatt.

Sokan kivoltak a kapitányra is, amiért behívta a fiatal játékost, de Luis Enrique nem foglalkozott különösebben a fanyalgókkal, sőt, folyamatosan azt hangoztatta, hogy a fiatalnak helye van a keretben. Az újságírók reakciója sem igazán érdekelte, inkább úgy tűnt, ez a kis akció kicsit eltereli a figyelmet a csapat többi tagjáról.

„A veszély abban rejlik, ha valaki olyan játékost hív be, akiben nem bízik. Nekem viszont semmi kétségem nincs afelől, hogy Gavi a csapat fontos játékosa lesz. Lehet, korán hívtam be, de a kor nálam nem számít. A legkevesebb, amit elmondhatok róla, hogy készen áll a feladatra. Nagyon tetszik, amit látok tőle, és tudni akarom, mennyire tud beilleszkedni a csapat játékába" – mondta még az olaszok elleni meccs előtt Luis Enrique.

A Bayern München ellen a Bajnokok Ligájában is bemutatkozottForrás: AFP/Lluis Gene

Gavi azonnal a mélyvízbe került, és bátran úszott a legnagyobbak között. Olyanokkal nézett farkasszemet a túloldalon, mint Jorginho, Marco Verratti és Nicolo Barella. Az első labdáját rögtön eladta Gavi, amiből olasz kapura lövés is lett, de látszólag semmi sem tudta kizökkenteni. Végül 47 sikeres passza lett 53 kísérletből. Nem fogta vissza magát, bátran ment bele a párharcokba, lett is rajta egy sebhely, de nem érdekelte, csak az, hogy győztesen hagyhatta el csapatával a pályát.

„Ez volt az első válogatott meccse, de szinte már mindent tudunk róla. Nem normális, ha valaki 17 évesen így játszik. Egészen különleges személyisége van, remek fizikai adottságai vannak, és nem mellesleg olyan focista, aki pontosan beleillik a csapatunkba. Úgy focizik, mintha csak az iskolában vagy a saját kertjében lenne. Nagyszerű dolog, hogy ilyen képességű játékosaink vannak, Nyugodtan kijelenthetjük, hogy ő a válogatott jelene és nem csak a jövője" – mondta róla az olaszok elleni meccs után Luis Enrique.

Gavi egyelőre nem játszott még végig meccset a felnőttek között, az olaszok ellen 85 percet kapott, majd a franciák elleni Nemzetek Ligája-döntőben is kezdőként kapott lehetőséget. Ott a 75. percig volt pályán, amikor még 1-1 volt az állás, később Kylian Mbappé góljával a franciák szerezték meg a győzelmet és a trófeát is.

Gavi a franciák elleni meccsen:

A Marca olvasói szerint Gavi volt a legjobb spanyol játékos a döntőben, messze ő kapta a legtöbb szavazatot. Az újságírók szerint labdával és labda nélkül is kiemelkedően jól mozgott a tinijátékos, és már ők is arról beszéltek a torna lezárásával, hogy ezen a két meccsen megdolgozott a helyéért az ifjú játékos.

Gavi a válogatottban tehát letette névjegyét, erre pedig minden bizonnyal lehetősége lesz a Barcelonában is, ahol a 18 éves Pedri és Ansu Fati mutathatja majd az irányt. Egy biztos: a jövő az övé.

Teljes cikk a forrás oldalon
x

Check Also

Népszavazás a menekültkvótáról

2016. október 2-án a kormány kezdeményezésére népszavazás lesz az európai ...

Nagyon gyanús, hogy megérkezett az omikron variáns Németországba

Még várnak a megerősítésre, de nagyon erős a gyanú. The post Nagyon gyanús, hogy megérkezett az omikron variáns Németországba first appeared on 24.hu.

Tíz százalék

Visszaugranék egy kicsit az időben, egészen odáig, hogy Fekete-Győr azon ...

Orbán Viktor bejelentette, ekkor jön a gyerekek vakcinája

Most jutott el oda a világ, hogy azt meri mondani ...

Zacher Gábor: Nagyon várom már, hogy mikor lesz a magyar alkoholista is hungarikum

Megvannak a Szétcsúszva program felmérésének eredményei. The post Zacher Gábor: Nagyon várom már, hogy mikor lesz a magyar alkoholista is hungarikum first appeared on 24.hu.

Nemüket megváltoztató gyermekek és szülő férfiak

2021. november 27. 11:40 „Nem engedhetjük, hogy Magyarországon is ez ...