Kezdőlap » Belföld » Gól nélküli döntetlen a Honvéd stadionavató mérkőzésén

Gól nélküli döntetlen a Honvéd stadionavató mérkőzésén

A Budapest Honvéd 1084 nap után játszhatott mérkőzést ismét a saját stadionjában Kispesten.

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata az új Bozsik Aréna szombati avatómérkőzésén gól nélküli döntetlent játszott az Európa-ligában címvédő spanyol Villarreal tartalékgárdájával.

Ejtőernyős, gyerekkórus, búcsúztatás 

Kispesten az egésznapos programokat záró főeseményen a hazai gárda a jó iramú első félidőben mezőnyfölényben játszott – különösen két szélsője, Nagy Dominik és Bőle Lukács bizonyult aktívnak –, de ritkán adódtak lehetőségeik, és a vendégek kapuja még azoknál sem forgott közvetlen veszélyben. A spanyoloknál már a szünet után érkeztek a cserék, és az addig is technikás, lelkes vendégek játéka a friss emberekkel még gyorsabb lett. Ennek köszönhetően a mezőnyben átvették az irányítást, és már helyzeteket is kidolgoztak. A Honvéd a 70. perc után változtatott az összeállításon, de nem találta a játék ritmusát.    

A mérkőzésre ejtőernyős hozta a labdát a stadionba, a kezdősípszó előtt gyerekkórus énekelte a Himnuszt, a több mint nyolcezer férőhelyes lelátó háromnegyede megtelt. A találkozó első tíz percében volt pályán Djordje Kamber, aki a legutóbbi szezon végén visszavonult, és ezen a találkozón búcsúztatták el. A védő a kispesti klub alkalmazásában marad edzőként.    

Kép forrása: MTI/Koszticsák Szilárd

A találkozóra eredetileg a Villarreal A csapata jött volna, de a spanyolok keretében pénteken két játékos koronavírustesztje pozitív lett, így a klub előbb lemondta a fellépést, majd az a megoldás született, hogy a tartalékok érkeznek Budapestre. A Honvéd ennek ismeretében visszafizette a jegyárakat a nézőknek.    

Az új stadionról

A régi kispesti stadiont 2019 február közepén kezdték el bontani, és egy hónappal később már sor került az ünnepélyes alapkőletételre. A korszerű létesítmény – amelynek közvetlen környezete is teljesen megváltozott – idén tavaszra már elkészült: márciusban, a részben hazai rendezésű U21-es Európa-bajnokságon három csoportmérkőzésnek, illetve május végén-június elején a korosztályos torna további két találkozójának adott otthont.    

A Budapest Honvéd 1084 nap után játszhatott mérkőzést ismét a saját stadionjában Kispesten: 2018. augusztus 5-én a Paksot fogadta az OTP Bank Ligában. Azóta többnyire az MTK pályáján, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban vendégeskedett, mint pályaválasztó. A 2021/22-es szezontól azonban újra Kispesten vívja hazai találkozóit, és jövő szombaton az OTP Bank Liga első fordulójában az újonc Debreceni VSC-t fogadja.

(MTI)

Kép forrása: MTI/Koszticsák Szilárd

Teljes cikk a forrás oldalon
x

Check Also

Népszavazás a menekültkvótáról

2016. október 2-án a kormány kezdeményezésére népszavazás lesz az európai ...

A tokiói olimpia magyar meglepetésérmese már a világjátékokért harcol

A tokiói játékok utáni pihenőt követően már túl van egy ...

Azbej Tristan: A migráció a humanitárius válság enyhítése helyett további válságokat eredményez

Téves és veszélyes ez a hozzáállás - mondta a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára.

Brüsszel folytatja a nyomásgyakorlást az LMBTQ és a migránsok miatt

Brüsszel és a baloldal folytatja a nyomásgyakorlást, mivel azt akarja, ...

Koronavírusos a Chelsea világbajnok futballistája

Megfertőződött a koronavírussal N’Golo Kante, a Bajnokok Ligája-címvédő Chelsea világbajnok ...

“Muszáj most már mondani” – Cserhalmi György a vendég Bárdos András új műsorában – ma este a hvg360.hu-n

Ma este a hvg360-on látható lesz Bárdos András és Cserhalmi György beszélgetése A kérdés friss adásában. A műsorvezető az MMA-beszédhez vezető útról, valamint az aranydiploma-meghívó elmaradásáról is faggatja a színművészt.