Kezdőlap » Büszkén menetelt a jobbikos politikus a Pride-on

Büszkén menetelt a jobbikos politikus a Pride-on

A Jobbik soroksári politikusa, Bereczki Miklós büszkén tudatta a közösségi oldalán, hogy részt vett a mai Budapest Pride-on. A képviselő közölte: először vett részt a felvonuláson, és elmondása szerint megtiszteltetésnek érezte, hogy a menet tagja lehetett, amit, saját bevallása szerint, el sem tudott volna képzelni tizenöt évvel ezelőtt. „a homoszexualitást reklámozó demonstráció súlyosan sérti a gyermeki jogokat; a természetellenes szexualitás ránk erőltetése az Európai Unióból ered”.

Bereczki Miklós, a Jobbik soroksári képviselője a Budapest Pride-on, balra mellette Niedermüller Péter
Forrás: Bereczki Miklós/Facebook

Ugyanakkor a pártelnök a héten a kormány által kezdeményezett népszavazást feleslegesnek gondolta és „kamunak” nevezte, pedig a gyermekvédelmi törvényt megszavazta a párt többi országgyűlési képviselőjével együtt, amiért akkor a baloldalról több kritika is érte Jakab Pétert. A pálfordulás okait vizsgálva fontos megjegyezni, hogy júniusban a törvény elleni tüntetésen a Jobbikkal szövetséges Demokratikus Koalíció elnöke, Gyurcsány Ferenc is részt vett a Soros-szervezetek közös demonstrációján. Továbbá márciusban Fekete-Győr András, a Momentum elnöke nyíltan vitába szállt Jakabbal, amikor a Jobbik vezetője márciusban még az LMBTQ-propagandát támadta: „Soha nem fogok azért küzdeni, hogy egy gyereknek három apja legyen.” A mai történések után úgy tűnik, hogy a Jobbik eleget tett a baloldali kritikáknak, és a párt végérvényesen betagozódott a szivárványkoalícióba. Teljes cikk a forrás oldalon
x

Check Also

A tokiói olimpia magyar meglepetésérmese már a világjátékokért harcol

A tokiói játékok utáni pihenőt követően már túl van egy ...

Karikó Katalin kapja idén a Francia Tudományos Akadémia legnagyobb elismerését

Karikó Katalin magyar biokémikusnak ítélték oda idén a Francia Tudományos ...

Megújul a pápai katolikus nagytemplom

MH/MTI 2021. szeptember 28. kedd. 18:33 Udvardy György a sajtótájékoztatón ...

Kunhalmi Ágnes (Facebook): Ez az ország kettészakadt, és terjed benne a gyűlölet

„Ma egy kormánypárti szimpatizáns megütötte Szabó Tímea országgyűlési képviselőtársamat, aki ...

Egy másik dokumentumban is szerepel Ráczné Földi Judit neve, mint offshore cég kapcsolattartója

Teljesen egyértelmű, hogy egy százmilliókat érő magyar céget adtak-vettek olyan offshore vállalatok, amelyek egyértelműen köthetőek Ráczné Földi Judithoz, illetve valakihez, aki vele egy lakásban él, írja a G7 egy újabb dokumentumra hivatkozva.  The post Egy másik dokumentumban is szerepel Ráczné Földi Judit neve, mint offshore cég kapcsolattartója first appeared on 24.hu.