Kezdőlap » Gazdaság » Brutálisan esett az utasforgalom a brit repülőtereken 2020-ban

Brutálisan esett az utasforgalom a brit repülőtereken 2020-ban

A Covid-19 miatt elrendelt korlátozások pusztító hatást gyakoroltak a polgári repülésre. A brit repülőtér-üzemeltetők szövetsége számokkal is alátámasztotta az egyébként nem meglepő kijelentést.

A koronavírus-járvány miatt tavaly világszerte utazási tilalmat és korlátozásokat rendeltek el az egyes országok kormányai.

Ezzel összefüggésben az Egyesült Királyság repülőterein átutazó utasok száma 223 millióval zuhant, ami éves szinten 75 százalékos visszaesést jelent.

A Polgári Repülési Hatóság éves adatai szerint 2020-ban mintegy 74 millió ember haladt át az Egyesült Királyság repülőterein, a 2019-ben ez a szám még 297 millió volt.

A cardiffi repülőtér szenvedte el a legnagyobb utasforgalom-csökkenést, 86,7 százalékkal, amit Glasgow Prestwick követett 85,8 százalékkal. A londoni Heathrow utasainak száma a 2019-es 80,9 millióról 22,1 millióra csökkent.

Az utazási lehetőségek nem kiegyensúlyozottan oszlottak el az évben. Tavaly nyár végére és ősszel kezdett helyreállni a forgalom, de az utasok száma novemberben ismét drasztikusan visszaesett, miután Nagy-Britanniában újabb korlátozásokat vezettek be a vírus második hulláma miatt.

Karen Dee, az szövetség vezetője a Guardiannek azt mondta:

A számok jól mutatják azt a pusztító hatást, amit a Covid-19 gyakorolt ​​az Egyesült Királyság repülőtereire. Mivel egyes időszakokban az utasszám közel 90 százalékkal csökkent, a repülőterek gazdasági teljesítménye is nagyot esett, ami jelentős számú munkahely felszámolásával járt együtt.

A szövetség szerint a rossz időszakot még most sem tudhatják maguk mögött. Előrejelzésük szerint az idei nyár „ugyanolyan rossz, sőt akár rosszabb is lehet, mint 2020”. Ha ez így lesz, akkor a brit repülőterek még legalább 2,6 milliárd font bevételt veszítenek ezen a nyáron, ami megduplázhatja a 2020-as szezon veszteségeit.

Teljes cikk a forrás oldalon
x

Check Also

Népszavazás a menekültkvótáról

2016. október 2-án a kormány kezdeményezésére népszavazás lesz az európai ...

Puskás Ferenc dédunokája és Bozsik Péter együtt ünnepelt

A Budapest Honvéd a Bozsik Aréna avató mérkőzésén 0-0-s döntetlent ...

A csapatsportágak őríthetik meg a magyar szurkolókat az olimpián

A tokiói olimpián a mieink három csapatsportban képviselik Magyarországot. Vasárnap ...

Könnygázt vetettek be a Párizsban az új korlátozások miatt demonstrálók ellen (videó)

Országszerte több mint 160 ezren tüntettek. Könnygázt és vízágyúkat vetett ...

Októbertől csak oltottak mehetnének a Premier League-meccsekre

Egy, a brit kormány előtt lévő tervezet értelmében októbertől csak ...

Gól nélküli döntetlen a Honvéd stadionavató mérkőzésén

A Budapest Honvéd 1084 nap után játszhatott mérkőzést ismét a ...