Kezdőlap » Külföld » A belgák többségének komplikált marad az utazás idén nyáron

A belgák többségének komplikált marad az utazás idén nyáron

Számos oka van annak, amiért a nemzetközi utazás még idén nyáron is bonyolult lehet a belgák többségének – írja a Le Soir.

Egyrészt sok még a tisztázatlan kérdés az európai vakcinaútlevéllel kapcsolatban (amely természetesen nem csak a belgáknak jelenthet problémát), amelynek véglegesítését ugyan már június végére ígérték Brüsszelben, de a dokumentum és feltételeinek véglegesítése akár júliusra is átcsúszhat. Addig pedig maradnak az utazásra jogosító kötelező PCR tesztek, vagy egy korábbi koronavírus-fertőzést igazoló okmány. Azonban a vakcinaútlevél sem hozza majd meg mindenkinek a felhőtlen készülődés lehetőségét, ugyanis az utazni szerető belgák egy jelentős része csak augusztusban veheti fel a védőoltást, és még így is napirenden maradnak majd – a családok számára – a beoltatlan gyerekek esetében továbbra is kötelező PCR tesztek és/vagy korábbi fertőzést tanúsító igazolványok.

Ráadásul minden ország nemzeti hatáskörben dönthet arról, továbbra is, hogy az egyes igazolásokat milyen feltételekkel kéri. A gyerekek számára kötelező negatív PCR teszteket például más-más életkortól kérik az országok: Olaszországban és Portugáliában kétéves kortól, Németországban 5 éves, Horvátországban 7 éves, Franciaországban 11 éves és Hollandiában 12 éves kortól kötelező.

Az európai vakcinaútlevéllel kapcsolatos eltérő álláspontok Brüsszelben például az immunizálatlan európaiak számára kötelező PCR tesztek körül alakultak ki: egyes országok a PCR tesztek ingyenessé tételét javasolják, mert sok európai önhibáján kívül nem juthatott még hozzá a honfitársai számára már ingyenesen beadott védőoltáshoz, míg más országok ezt ellenzik.

(A borítóképen tömegek ünneplik a 2020 októbere óta érvényben lévő kijárási tilalom végét Brüsszelben 2021. május 8-án. Forrás: MTI/EPA/Olivier Hoslet)

Teljes cikk a forrás oldalon
x

Check Also

Népszavazás a menekültkvótáról

2016. október 2-án a kormány kezdeményezésére népszavazás lesz az európai ...

Zacher Gábor: Nagyon várom már, hogy mikor lesz a magyar alkoholista is hungarikum

Megvannak a Szétcsúszva program felmérésének eredményei. The post Zacher Gábor: Nagyon várom már, hogy mikor lesz a magyar alkoholista is hungarikum first appeared on 24.hu.

Nemüket megváltoztató gyermekek és szülő férfiak

2021. november 27. 11:40 „Nem engedhetjük, hogy Magyarországon is ez ...

Fideszes propagandára költik Fonyódon a támogatást, amit a Norvég Alap helyett hoztak létre

Elköltenek nyolcmillió forintot a meghívott „jobboldali gondolkodású” vendégek kifizetésére, vendéglátásra és reklámra, hogy Rudán Joe elmondhassa, „járt párszor” Budapesten, és borzasztó, ami ott megy.

Betiltotta volna, de keleti vakcina mentette meg Korózs életét

A Drót emlékeztet arra, hogy a keleti oltóanyagok elleni támadásokat ...

Visszavonult az argentin fociválogatott korábbi sztárja

40 évesen visszavonult az 57-szeres argentin válogatott Maxi Rodríguez, aki ...