Kezdőlap » Belföld » Öt kisgyereket vettek el a szülőktől, mert éheztették, tetvesen és retkes ruhákban járatták őket

Öt kisgyereket vettek el a szülőktől, mert éheztették, tetvesen és retkes ruhákban járatták őket

Kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat az Egri Járási Ügyészség azokkal a szülőkkel szemben, akik züllött életvitele odáig vezetett, hogy öt gyermeküket a hatóság nevelésbe vette.

Az elkövetők élettársi kapcsolatából öt kiskorú gyermek született 2004 és 2016. között , akik közül az elsőszülött fiú súlyos betegségei miatt teljes körű ápolásra és gondozásra szorult. Az italozó életmódot folytató apa és a sokszor nyugtatókhoz nyúló anya között gyakoriak voltak a veszekedések, melyeknek a sértettek is tanúi voltak.

A szülők közötti kapcsolat három évvel ezelőtt végleg megszakadt, ekkor az apa elköltözött otthonról és ezt követően semmilyen formában nem támogatta a családját, amely következtében a kiskorú gyermekek életminőségében nagyfokú romlás következett be.

A gyermekek többször éheztek, ruházatuk koszos, piszkos volt és tetvesek voltak. A folyamatos higiéniai, lakhatási és egyéb problémák miatt a gyerekeket a kortársaik kirekesztették, barátokra, társakra nem találtak, emiatt zárkózottak lettek.

Mindezek, valamint a tanköteles gyermekek sorozatos igazolatlan iskolai hiányzásai és a hatósági előírások – így a gyermekek iskolába járásának és megfelelő lakhatásuk biztosításának – nem teljesítése miatt 2016-ban egy, majd két évvel később további négy gyerek védelembe vételére került sor.

Mivel a szülők nem tettek eleget a nevelési, felügyeleti és gondozási kötelezettségüknek, és így a kiskorúak érzelmi, értelmi és testi fejlődését is súlyosan veszélyeztették, a legidősebb, beteg testvér egy szociális intézményben, egyik öccse egy lakásotthonban került nevelésbe vételre, hárman pedig nevelőszülőknél lettek elhelyezve. Az ügyészség felfüggesztettet, foglalkozástól eltiltást kért a szülőkre azzal, hogy a bíróság  szüntesse meg a kiskorú gyermekeik vonatkozásában a szülői felügyeleti jogukat is.

Teljes cikk a forrás oldalon
x

Check Also

Népszavazás a menekültkvótáról

2016. október 2-án a kormány kezdeményezésére népszavazás lesz az európai ...

Putyin a csúcstalálkozóról: Helyre kell állítani a személyes kapcsolatokat Bidennel

Az orosz elnök a vörös vonal átlépésének tekintené Ukrajna felvételét ...

Lukaku az öltözőben sírt, majd megrendülve beszélt Eriksenről

Romelu Lukaku már a pályáról is üzent a Dánia–Finnország Európa-bajnoki ...

Anglia–Horvátország – ÉLŐ

Az angol válogatott az idén még nem hibázott, három vb-selejtezőjét ...

Bognár György megbánta az M4 Sport stúdiójában mondott szavait

Amint arról beszámoltunk, szombaton a Dánia–Finnország Európa-bajnoki csoportmérkőzésen a dánok ...

Bognár György (Facebook): Elnézést kérek

A történtek rám is sokkolóan hatottak, ezért szerettem volna, hogy ...