Kezdőlap » Gazdaság » Egyre több cég tér vissza a törlesztéshez

Egyre több cég tér vissza a törlesztéshez

A hiteltörlesztési moratóriumot igénybe vevő vállalati ügyfelek a védőernyő miatt megspórolt összegeket döntően a mindennapi működésre fordították, és többségük idén év elején már visszatért a törlesztéshez - írta a Világgazdaság kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felmérése alapján.

A cikk szerint bár a céges ügyfelek ötöde annak ellenére is a moratóriumban maradt, hogy tavaly még nőtt az árbevétele, a vállalatok zöme gazdasági helyzete normalizálódásával kijön alóla: a lehetőséget igénybe vevők aránya tavaly májushoz képest ötödével, 35 százalékra csökkent február végére. Az MNB szerint a céges hitelek 12 százaléka számít kiemelten kockázatosnak.

Az MNB kérdőíves felmérésében a válaszadó cégek közel 40 százaléka a dolgozói bérek kifizetésére használta fel a be nem fizetett törlesztőrészleteket, de hasonló arányt képviselt az egyéb likviditási gondok orvoslása is.

Képünk illusztrációForrás: MTI/Krizsán Csaba

A kereskedelmi bankok által megkeresett, moratóriumban lévő ügyfelek csaknem negyede fejlesztésekre költötte a nála maradt összeget, és majdnem ugyanennyien tartalékot képeztek azokból a pénzekből, amelyeket nem kellett havonta megfizetniük. A moratórium első szakasza 2020 december végéig mintegy 1100 milliárd forint törlesztőrészletet hagyott a vállalkozásoknál, míg a második szakaszban ez az összeg 4-500 milliárd forintra rúg - írta a Világgazdaság.

x

Check Also

Népszavazás a menekültkvótáról

2016. október 2-án a kormány kezdeményezésére népszavazás lesz az európai ...

Nagy Ádám: Sokkolta a csapatot Eriksen esete

Éppen véget ért a délutáni edzésünk, amikor az első hírek ...

Tehenek sebesítettek meg egy hegyi futót Ausztriában

A férfit súlyos arcsérülésekkel szállították kórházba. The post Tehenek sebesítettek meg egy hegyi futót Ausztriában first appeared on 24.hu.

A nap, amikor egy volt német miniszter a védelmébe vette Orbán Viktort

Hans Kaiser úgy érezte, hogy eljött a pillanat, amikor szót ...

Órákon belül kiderül, leváltják-e Netanjahut Izraelben

Nyolcpárti koalíció buktatná meg a tizenkét éve regnáló miniszterelnököt. Benjamin ...

A Nagykörút közelében állhatott volna a világ legnagyobb zsinagógája

A tervek végül pénzhiány miatt nem váltak valósággá. A kijelölt telkét ma a Pesti Központi Kerületi Bíróság foglalja el. The post A Nagykörút közelében állhatott volna a világ legnagyobb zsinagógája first appeared on 24.hu.