Kezdőlap » Gazdaság » Vagyonos emberek, annyi pénzzel, hogy az egy-egy országnak is elég lenne – galéria

Vagyonos emberek, annyi pénzzel, hogy az egy-egy országnak is elég lenne – galéria

A folyamatosan frissülő Bloomberg milliárdos indexének legelőkelőbb pozícióiban főként a technológia újító „császárai" és a kiskereskedelem „királyai" szerepelnek. Az elképesztő vagyonuk a kisebb országok éves bruttó nemzeti összermékével vetekszik.

2020-tól az Egyesült Államok ad otthont a legtöbb számú milliárdosnak világszerte, azaz 614-nek. Ezt Kína követi a maga 389 dúsgazdagjával. Németországot és Indiát 107, illetve 102 milliárdos lakja. Ugyanakkor a friss jelentések szerint Kína fővárosa, Peking átvette a vezetést a legtöbb milliárdosnak otthont adó városok listáján.

Képes összeállításunkban összeszedtük a leggazdagabb emberek tízes listáját a 2020-as adatok alapján. Ezeknek az elképesztően gazdag embereknek vagyona sokszor egy egész ország éves bruttó nemzeti össztermékét is túlszárnyalja. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) statisztikái alapján összevetettük a multimilliárdos üzletemberek és különböző országok GDP (PPP)-jét, ahol a GDP dollárbeli értéke a vásárlóerő-paritás (PPP) alapján került kiszámításra.

A fent említett rangsor a tavalyi állapotokat tükrözi, így a helyezések néha változhatnak a gazdagok részvényeinek árfolyamváltozása miatt. 

A milliárdosok galériájáért kattintson a képre!Fotó / Getty images
x

Check Also

Népszavazás a menekültkvótáról

2016. október 2-án a kormány kezdeményezésére népszavazás lesz az európai ...

Orbán Viktor is gratulált Ursula von der Leyen első unokájához

A magyar miniszterelnök Budapestről küldte jókívánságait. „Csodálatos pillanat! Az első ...

Tom Cruise visszaadja Golden Globe-díjait

A színész ezzel tiltakozik a díjat odaítélő HFPA botránya ellen.

Bayer jót beszélgetett Schifferrel a műanyag identitásról

Szó esett a kényszermunkásokat foglalkoztató világcégek felelősségéről is. A publicista ...

Testkamerával és civil járművekből is figyelik a zebrán átkelő gyalogosokat

Évente 2500 embert ütnek el a közútjainkon, közülük 150 ember meghal. The post Testkamerával és civil járművekből is figyelik a zebrán átkelő gyalogosokat first appeared on 24.hu.

Heiko Maas: Bárki kitalálhatja, hogy a magyar kormány miért blokkolja a Kínával szembeni kiállást

A német külügyminiszter szerint mégis teljességgel érthetetlen, hogy a magyar vezetés így tesz.