Kezdőlap » Külföld » Orvosa szerint Alekszej Navalnij „bármelyik percben” meghalhat

Orvosa szerint Alekszej Navalnij „bármelyik percben” meghalhat

A börtönben éhségsztrájkoló politikusnak azonnali beavatkozásra volna szüksége.

A harmadik hete éhségsztrájkoló, börtönbe zárt Alekszej Navalnij ellenzéki politikus egészségi állapota rohamosan romlik, és „bármelyik percben meghalhat” – közölte szombaton a 44 éves ellenzéki aktivista, politikus egyik orvosa. Jaroszlav Asihmin a családtól kapott vizsgálati eredményekre hivatkozva azt állítja, hogy Navalnij káliumszintje vészesen magas, ami szívleálláshoz vezethet, megemelkedett kreatininszintje pedig veseproblémákról árulkodik.

Anasztaszija Vasziljeva, a Navalnij által támogatott orvosszervezet vezetője szerint „azonnali beavatkozásra van szükség” .

Navalnij kezdetben hátfájásra panaszkodott, és azt mondta, kezdi nem érezni a lábait, később pedig arról számolt be, hogy folyamatosan magas láza van és köhög. Azt kérte, hogy saját orvosai megvizsgálhassák, amit azonban az orosz hatóságok megtagadtak, ezért a politikus 18 nappal ezelőtt éhségsztrájkba kezdett.

Asihmin szavaihoz hasonló tartalmú bejegyzést tett közzé a Facebookon Kira Jarmis, Navalnij szóvivője is. Azt írta, ügyvédeit hétvégenként nem engedik be a politikushoz, így nem jutnak róla semmiféle információhoz; attól tartanak, hogy hétfőre meghal.

Vlagyimir Putyin orosz elnök hangos bírálóját januárban vették őrizetbe, amikor visszatért Németországból, ahol mérgezés miatt kezelték. Navalnij szerint az orosz kormány próbálta meg megölni, de ezt a Kreml következetesen tagadja. Több nyugat-európai laboratórium azonban megerősítette, hogy novicsok idegméreg került a szervezetébe tavaly augusztusban.

Navalnijnak két és fél évet kell sikkasztás miatt börtönben töltenie. Az eredetileg kiszabott felfüggesztett börtönbüntetését azért változtatták letöltendőre, mert nem megszegte a próbára bocsátás feltételeit: lábadozása idején nem jelentkezett személyesen az orosz hatóságoknál. Ő és támogatói már az eredeti ítéletet is politikailag motiváltnak nevezték.

Szombaton nyílt levélben fordult több mint 70 ismert személyiség Putyinhoz, orvosi kezelést követelve Navalnij számára. A levelet többek között aláírta J.K. Rowling, a Harry Potter-könyvek szerzője, Herta Müller, Louise Glück és Szvjatlana Alekszijevics Nobel-díjas írók, továbbá Björn Ulvaeus, az egykori svéd popeggyüttes, az Abba tagja, Benedict Cumbarbatch és Kristin Scott Thomas színművész, valamint Niall Ferguson és Simon Schama történés, valamint Nádas Péter író.

Teljes cikk a forrás oldalon
x

Check Also

Népszavazás a menekültkvótáról

2016. október 2-án a kormány kezdeményezésére népszavazás lesz az európai ...

Tom Cruise visszaadja a Golden Globe-díjait

Így tiltakozik a díjazottakról döntő újságírószervezet, a HFPA tevékenysége ellen. The post Tom Cruise visszaadja a Golden Globe-díjait first appeared on 24.hu.

Tom Cruise visszaadja Golden Globe-díjait

A színész ezzel tiltakozik a díjat odaítélő HFPA botránya ellen.

357,90 forinton az euró

Kizárt, hogy az orosz Roszatom az asztraveci atomerőmű építése során ...

Bayer jót beszélgetett Schifferrel a műanyag identitásról

Szó esett a kényszermunkásokat foglalkoztató világcégek felelősségéről is. A publicista ...

Csak védettségi kártyával nyílik a magyar szállodaajtó

A kiadásokat azok a beruházások növelték, amelyek az építőipart támogatják: ...