Kezdőlap » Sport » A Paks hazai pályán döntetlent játszott a Zalaegerszeggel – videó

A Paks hazai pályán döntetlent játszott a Zalaegerszeggel – videó

A kiesés elől menekülő Zalaegerszeg 1-1-es döntetlent játszott a negyedik helyen álló Paks otthonában. Az első félidőben a vendég zalaiak, míg a másodikban a hazaiak játszottak jobban és veszélyesebben.

Furcsán hangozhat, de a forduló előtt 40 ponttal a negyedik helyen álló Paks az előző fordulóban a DVTK elleni 4-1-es győzelemmel, valamint a Budafok MTK elleni döntetlenjével biztosította be élvonalbeli tagsagát, hogy a hátralévő négy fordulóban üldözőbe vegye a dobogó harmadik fokán álló MOL Fehérvár FC-t.

A ZTE ezzel szemben mindössze két ponttal előzte meg a találkozó előtt a már kieső helyen álló Budafokot, így Waltner Róbert csapatának minden pontra égető szüksége. Ennek ellenére a válogatott támadó, Könyves Norbert a keretbe sem került be, de könnyen elképzelhető, hogy rá inkább a jövő hétvégi BMTE elleni kiesési rangadón várnak nagy feladatok. A zalaiak ugyancsak nem számíthattak a csapat legeredményesebb támadójára, a sárga lapok miatt eltiltását töltő Szánthó Regőre – a két csatár együtt 13 gólt szerzett az idényben, azaz a szerepük megkérdőjelezhetetlen.

Bognár György viszont már a meccs előtt örülhetett, hiszen fia, Bognár István egyrészt letöltötte az eliltását, másrészt pedig pedig kigyógyult a koronavírus-fertőzésből, így már ő is bekerülhetett a kezdőbe.

Az első percek paksi lehetőségei után kijebb merészkedett a ZTE, sőt az első negyedórában tulajdonképpen ők játszottak fölényben, még, ha ez helyzetekben nem is mutatkozott meg. Egészen a 18. percig, amikor egy vendég szöglet után Hegedűs Böde Dánielre öklözött egy labdát, akiről Kálnoki-Kis Dávid elé pattant, ő pdig közvetlen közelről a jobb felső sarokba fejelte azt.

A Paks próbálta felpörgetni a játékot, de nem nagyon jutottak helyzetig, miközben a 26. percben Babati kiugrásánál Hegedűsnek kellett bravúrral védenie, hogy ne legyen 0-2. A 32. percben Sajbán esett el a 16-oson belül, minden hazai játékos büntetőt reklamált, de a lassításból kiderült, hogy csak rálépett a labdára, azért esett el. A paksiak rendre labdát veszítettek a középpályán, amelyekből kontrázhatott, és kontrázott is a ZTE. Az első félidőt Kulcsár középre tartó lövése zárt le, amit Demjén biztosan védett.

Szünetben kettőt cserélt a hazaiak vezetőedzője, Bognár György, és a Bertus és Kulcsár helyére érkező Nagy Richárd és Ádám Martin alaposan megváltoztatta a játék képét. Az addig lassú és pontatlan paksi támadások gyorsak és veszélyesek lettek, az 50. percben pedig ki is egyenlített a hazai csapat: Nagy Richárd szabadrúgását Háhn János fejelte vissza középre, Böde Dániel pedig előre vetődve a kapuba fejelt.

A gól után egyik paksi helyzet jött a másik után, de Ádám Mártinnak egyszer sem volt szerencséje, vagy elment előtte a labda, vagy úgy pattant meg egy védőn, hogy nem érhette el. Az utolsó negyedórára az ismét lendületbe jövő ZTE támadójátékát Tajti Mátyás és Futács Márkó pályára küldésével igyekezett még élesebbé tenni Waltner Róbert. Futács azonban csak egy kőkemény belépővel hívta fel magára a figyelmet, és hajrára is jobbára csak paksi helyzetek jutottak, igaz Bognár szabadrúgását Demjén fogta, majd Szakály Dénes ügyetlenkedett el egy lehetőséget a nyolc-tíz méterre a ZTE kapujától.

A döntetlennel a ZTE előnye három pont a már kieső helyen álló Budafokkal szemben, és a két csapat keddi, egerszegi meccse mindkét csapat számára kulcsfontosságú lesz.

Eredmény, NB I, 29. forduló:
Paksi FC–ZTE 1-1 (0-1)
gól: Böde D. 50., ill. Kálnoki-Kis D. 18.

Teljes cikk a forrás oldalon
x

Check Also

Népszavazás a menekültkvótáról

2016. október 2-án a kormány kezdeményezésére népszavazás lesz az európai ...

Már több, mint 200 rakétát lőtt ki a Hámász Izraelre

A védelmi miniszter szerint a Hámász átlépte „a vörös vonalat”. ...

Mondtuk neki, hogy legyen türelemmel, de nem hallgatott ránk – megszólalt a Jemenben meggyilkolt magyar zenész barátja

Átmenetileg a férfi visszatért Magyarországra, de barátja szerint itthon nem érezte jól magát.

Orbán Viktor is gratulált Ursula von der Leyen első unokájához

A magyar miniszterelnök Budapestről küldte jókívánságait. „Csodálatos pillanat! Az első ...

Két holttestet találtak egy családi házban Bobán

A helyszíni szemle jelenleg is tart.

Tom Cruise visszaadja a Golden Globe-díjait

Így tiltakozik a díjazottakról döntő újságírószervezet, a HFPA tevékenysége ellen. The post Tom Cruise visszaadja a Golden Globe-díjait first appeared on 24.hu.