Kezdőlap » Gazdaság » A britek már készülnek a nyaralásokra

A britek már készülnek a nyaralásokra

Egyre nő a foglalások száma a brit utazási cégeknél. A szigetország lakossága ugyanis arra készül, hogy hamarosan újra utazhatnak külföldre. Ráadásul az 50 évnél idősebbek körében is megugrott a foglalások száma, noha egyelőre általában sem világos, milyen utazási korlátozások lesznek érvényben a következő hónapokban.

A brit utazni vágyókat elérte az optimizmus, legalábbis az utazási irodák adatai szerint. Jóllehet még igen sok bizonytalanság övezi a járvány miatti utazási korlátozásokat a következő hónapokra, a szigetország lakói közül egyre többen kezdenek el szálláshelyeket foglalni – írja a The Guardian.

Az Abta nevű utazási szervezet közlése szerint ráadásul az 50 évnél idősebbek az átlagosnál nagyobb számban vannak jelen a foglalók körében – vagyis nem csak a fiatalok lelkesek a lehetséges utazásokkal kapcsolatban.

Ezt erősítette meg a Saga nevű vállalat is, amely kifejezetten az 50 évnél idősebb korcsoportot célozza meg az utazási ajánlataival. A cég közölte, az idei év első két hetében 16 százalékkal nőtt a weboldaluk forgalma, december első két hetéhez képest. A cégen keresztüli értékesítések száma pedig egyenesen a duplájára emelkedett december első két hetéhez viszonyítva.

A brit utazási cégek mellett az EasyJet is érzi a növekvő utazási kedvetForrás: AFP/ANP/Evert Elzinga

Az is látszik továbbá, hogy az utazni vágyók hosszabb távban is gondolkodnak. A Saga oldalán már 2022 elejére is érdeklődnek a lehetséges időpontok iránt. Egy másik utazási cég, a Skycanner közlése szerint náluk jelenleg 2021 júliusa a legkeresettebb hónap, vagyis a britek közül sokan idén nyáron már terveznek nyaralást. Más cégeknél viszont szeptember és október a népszerűbb, ami arra utal, hogy sokan inkább azzal számolnak, hogy őszre már feloldják az utazási korlátozásokat.

Ráadásul az adatok szerint a britek igyekeznek is valamennyire bepótolni a tavaly elmaradt szabadságokat: az elmúlt időszakban ugyanis egyre nagyobb érdeklődés mutatkozott a 10-14 éjszakás, vagyis az átlagosnál hosszabb, utazások iránt.

Végül az is a növekvő optimizmust támasztja alá, hogy az EasyJet nemrég közölte, az idén nyárra vonatkozó foglalásaik 250 százalékkal nőttek a tavalyi évhez viszonyítva. A cég kiemelte, a foglalások alapján jelenleg május számít a legnépszerűbb hónapnak.

x

Check Also

Népszavazás a menekültkvótáról

2016. október 2-án a kormány kezdeményezésére népszavazás lesz az európai ...

Műtét közben figyeli a szervek mozgását az új technológia

A Panasonic kifejlesztett egy új, infravörös orvosi képalkotási rendszer (MIPS), ...

Az Everton legyőzte a Southamptont – videó

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának hétfő esti zárómérkőzésén a ...

Nem nyert a Real Madrid, megelőzte a Barcelona

Hétfőn este a spanyol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának záró mérkőzésén a ...

A Szent Imre Kórházban dolgozók 90 százaléka aláírta az új jogviszonyról szóló szerződést

Interjú Bedros J. Róberttel, a Szent Imre Kórház főigazgatójával, a miniszterelnök főtanácsadójával.

Lefutottnak látszik, hogy Brisbane-é lesz a 2032-es olimpia

Már a német olimpiai bizottság szerepét betöltő szervezetnél sem gondolják, hogy máshol tarthatnák a játékokat.