Kezdőlap » Geoplitika » Alternatív rendszerváltó forgatókönyv: Belarusz tervgazdasága

Alternatív rendszerváltó forgatókönyv: Belarusz tervgazdasága

2020. 12. 16. 23:36 Sudár István

Fehéroroszország hasonló csapáson indult el a Szovjetunió összeomlásakor, mint minden más posztszovjet állam, ám az első lépések után az ország váratlanul behúzta a kéziféket, leállította a privatizálást, és ötvözték a piacgazdaságot a tervgazdasággal.

A tervgazdaság bukását a nyolcvanas évek végén sokan a saját szemükkel látták, a bukás előtti időket a bőrükön tapasztalták, így nem túl meglepő, hogy Fehéroroszországra nem csak politikailag tekintünk muzeális darabként, hanem gazdaságilag is. Pedig talán hibát követünk el, nem abban az értelemben, hogy a belarusz út a jövő, hanem abban az értelemben, hogy az ilyen rendszerek a jövőben is jelen lesznek, és nem árt ismerni ezeket.

Fehéroroszországban a nyolcvanas évek végére hasonlóan erős ellenzéki mozgalmak bontakoztak ki, mint más rendszerváltó országban, itt az 1986-os csernobili katasztrófa körüli visszásságok feltárásából indultak ki. Aztán mégsem lépett a Balti államok pályájára, hanem ellenkezőleg: nagy szerepet játszott a Független Államok Közösségének (FÁK) 1991-es megalakulásában. A rendszerváltó hangulat még nagyobb fordulatot vett Aljakszandr Lukasenka politikába való visszatérésével, mikor 1993-ban megválasztották a belarusz parlament antikorrupciós bizottságának elnökévé. Ebből a pozícióból ráhúzta a vizes lepedőt az akkori államfőre, és hősként választották meg őt elnöknek 1994-ben. Pedig nem árult zsákba macskát: Lukasenka volt az egyetlen képviselő, aki 1991-ben a Szovjetunió felbomlása ellen szavazott, és előtte sem támogatta a rendszerváltó törekvéseket. A nyolcvanas években állami gazdaságok irányítását végezte, a későbbi fejleményeket nézve nem valószínű, hogy rossz véleménnyel volt ezekről.

Talán nem gondolnánk, de Belarusz a szovjet időkben a fejlettebb régiók közé tartozott. 1990-ben az egy főre jutó GDP a szovjet átlag 120%-a volt. Ipari termelésének közel felét a gépgyártás adta, noha a kohászati hátteret a szomszédos államok látták el. Nem csoda, ha bábáskodtak a FÁK megalakulásánál, és később az Eurázsiai (vám)unió létrejötténél: a szomszédokkal való gazdasági kooperáció nélkül Fehéroroszország sok üzeme alapanyag nélkül maradna. A belarusz gépgyártást a mostoha természeti adottságok befolyásolták: sok talajmunkát kellett a mezőgazdasági termelés érdekében végezniük. Így születtek meg az iparuk jellegzetes termékei: erdőgazdasági gépek, talajgyaluk, burgyona-, len- és cukorrépa-betakarító gépek, meg a legendás MTZ. Szintén a talajjavítás érdekében fejlődött egyre magasabb szintre a műtrágya gyártásuk, ami elsősorban a nagy mennyiségben előforduló kálisóra alapul a mai napig.

feherororszorszag ipar térkép 2018

Mostoha természeti adottságok?

A kilencvenes években még elmondható volt, hogy a podzolos erdőtalajon, ami a morénahátságokon kialakult, nem lehet nagy hozamokat remélni, ha júliusi középhőmérséklet 17-19 fok körüli. Elsősorban tehát nem is a talajminőség szerint vontak művelés alá területeket, hanem a hőmérsékleti térkép alapján. Ahogy azonban a klímaváltozás eszkalálódik, a termőterületek is északabbra kúsznak, ami révén a kevésbé ideális talajokon erdőgazdálkodásra váltanak, az új hőmérsékleti körülmények között művelhető jobb területeket pedig bevetik. Az éves csapadékmennyiség viszont nem változott: 550-700 mm, ami a klímaváltozás következtében még egyenetlenebbül oszlik el. Ezt a típusú vízhiányt a bőven rendelkezésre álló folyóvizek orvosolni tudják, sőt már a szovjet érában is sokat foglalkoztak az öntözőrendszerek kiépítésével. Furcsa módon azonban területek lecsapolásával éppen annyi dolguk akadt: morénahátak és mocsaras lapályok váltakoznak az egész országban. A talaj-, éghajlati- és terepviszonyok nem ideálisak tehát, de a mélyebb rétegek sem ontják a javakat: az izgalmasabb ásványkincsek közül a délkeleti országrészben lévő olajmezők említhetők, amiből évente 1,6-2 tonna kőolajat nyernek ki (Magyarországon évente 2,2-2,4 tonnát bányásznak). Ezen kívül tőzeg, kősó és kálisó kitermelés zajlik, amik viszont jelentősek.

A tervgazdaság visszaépítése

1994-ben Lukasenka nemcsak leállította a privatizációt, hanem amit tudott, vissza is szerzett az állami vagyonból. 1995-ben például semmissé nyilvánította az első kárpótlási-jegy aukciót. Az üzemek termelését pedig újra egy tervbizottság koordinálta. Rendszerének legitimitását az adta, hogy a belarusz ipart elkerülte az üzembezárási és leépítési hullám. Az állami tulajdon magas hányada miatt természetesen a nemzetközi hitelek is elkerülték Fehéroroszországot, így valamiféle termelés átalakításra itt is szükség volt, pusztán az Oroszországgal folytatott korábbi kereskedelmi gyakorlattól nem remélhették a kiutat. Már csak azért sem, mert Oroszország nagyon súlyos gazdasági válságba süllyedt akkoriban. A „termelés átalakítása” egy eufemizmus arra, hogy megkezdődjenek a létszámleépítések. Lukasenka poszt-szocializmusa pont attól izgalmas, hogy talán hatalomvágyból, talán idealizmusból görcsösen ragaszkodott a munkahelyek megőrzéséhez. Mindent persze nem lehet megkapni: hitel és gazdag külkereskedelmi partnerek híján magas foglalkoztatást és életszínvonalat biztosítani. A rendszerváltás első három éve (1991-1993) Lukasenka kezére játszott: a lakosság belekóstolt a kapitalizmus pálinkás jóreggeltjébe: reálkeresetek zuhanása, fölösleges munkahelyek felszámolása, teljesítménybér, piaci elvárások, konkurencia, és így tovább. A reáljövedelmek megfeleződtek, a GDP 1990-hez képest 35%-kal esett vissza, a szegénységi küszöb alatt élők aránya pedig 5%-ról 80%-ra emelkedett (Világbank adatok itt és a továbbiakban is). Egyfelől eredményezett ez a társadalmat ért sokk egy ottani „Kádár-nosztalgiát”, ami az 1996-os alkotmány-átírásig tudta röpíteni Lukasenkát, másfelől a kormányzat már azzal sokat nyert, ha egy kicsit visszaadott az embereknek abból, amit a tervgazdaságot váltó piacgazdasággal veszítettek. A fent vázolt terhelt gazdasági környezetben tehát fontos eredmény volt, hogy a munkanélküliséget alacsonyan tartották, igaz sokakat csak félállásban alkalmaztak, alkalmaznak.

Hogy a gazdaság ne álljon le, Oroszországgal visszatértek a nem piac-alapú árucserére, aminek egyik mai maradványa a nyomott áron kapott orosz kőolaj. 1996-1999 között több államközi szerződéssel komoly lépéseket tettek abba az irányba, hogy Belarusz egyesüljön Oroszországgal ahogy a szovjet időkben volt. Bár az egyesülés évről évre elmarad, a kilencvenes évek végi baráti hangulat hosszú időkre biztosította Belarusz számára a kedvező árucseréket. Mivel a rendszerváltás éveiben (1991-1993) sem tért át Fehéroroszország teljesen a piaci árakra, a központi árszabás maradt érvényben részben a mai napig, aminek köszönhetően Lukasenka biztosítani tudta, hogy a szegénységi küszöb alatt élő hatalmas tömegek is az alapvető élelmiszerhez hozzájuthassanak. Főként az orosz cserekereskedelem hatására a belarusz gazdaság az 1991-es piacgazdasági fordulatot követő 35%-os GDP visszaesésből évente 6%-os növekedést tudott felmutatni a kilencvenes évek második felében.

1996-2000 között futott az első terv, ami meghatározta a GDP célértéket, az ipari és mezőgazdasági termelést, az inflációs rátát, a munkanélküliségi rátát, és a nemzeti valuta árfolyamát. Ezen központi terv alapján minden állami cégnek kidolgozták az egyéni célértéket, amit kötelező volt teljesíteniük. A tervidőszak végére azonban látszódott a kimerülés, és talán kudarcba is fulladt volna, ha a 2000-es évek eleji olajár-emelkedés és globális fellendülés nem kap alá Oroszországnak és Belarusznak. A kétezres években Fehéroroszország átlagosan évente 9,4%-os GDP növekedést produkált.

feherororszorszag mezőgazdaság térkép 2016

A tervgazdaság hajszálrepedései

A tervgazdaság előnye, hogy az állam a sikeres ágazatok bevételeit és a sikertelen ágazatok hiányait is egy helyen gyűjti, ami a belarusz gyakorlatban úgy néz ki az elmúlt két évtizedben, hogy a jól teljesítő ágazatok bevételéből az állam mesebeli hiteleket folyósít a veszteségesen üzemelő vállalatainak. A veszteséget termelő vállalatok nem tudnák teljesíteni hitelek nélkül a tervben előirányzott béremeléseket. A béremelés azért vált a terv fontos részévé, hogy ne legyen a gazdaság kiszolgáltatva a két exportágazatnak (olajipar és műtrágya), hanem a hazai fogyasztás adja inkább a növekedés motorját. Ehhez kellett a folyamatos béremelés. A veszteséges cégek hitelezése csupán könyvelési eszköze annak a kommunista elvnek, hogy minden közös, a nyereség és a veszteség is. Ezeket a hiteleket az állami tulajdonban lévő bankok érzékelhetően nem a nyereségért folyósították: nemcsak a piaci kamatok alatt futnak, hanem sokszor az inflációs ráta alatt is.

A kapitalizmusban az efféle dotálást főbűnnek tartják, amire magyarázatot maga Belarusz nyújt: a stagnáló, vagy visszaeső ágazatokra egyaránt vonatkozó béremelési és termelési irányszámok lehetetlenné tették a valódi teljesítést, aminek piacgazdaságban csőd lenne a vége. De a céget megmenti az állami „kereskedelmi” bank évről évre, függetlenül attól, hogy milyen üzleti tervvel fordulnak a hitelbírálóhoz. Hiszen a központi terv azt is előirányozza, hogy nem mehet csődbe cég. Ha viszont a terv tiltja, hogy csődbe menjen cég, akkor a cég malmozhat egész évben, akkor sem fog csődbe menni. A túlzó következtetés mögött valós folyamat áll: a cégek versenyképessége az elmúlt két évtizedben folyamatosan erodálódott.

A tervbizottság viszont rajta tartotta az ujját a világgazdaság pulzusán, és 2009-ben a világgazdasági válság hatására belekezdett fontos átalakításokba, amik kicsit lejjebb rángatták a valóság talajára a vállalatokat. Egyfelől a legnagyobb cégeket, például az MTZ-t vállalatosították, azaz működését piaci alapra helyezték. 2011-től még több céget vállalatosítottak, ezek viszont nem termelnek annyi nyereséget, hogy tartósan megálljanak a lábukon. 2009-ben a legfontosabb lépés a központi árszabás részleges kivezetése volt: ettől fogva csupán a „szociálisan fontos árucikkek” (alapvető élelmiszerek, gyógyszerek, gyermekruhák) árait szabályozza a terv. A bérek központi megszabását is eltörölték. Megkönnyítették az egyéni vállalkozások alapítását is. A hitelezési gyakorlaton és a rögzített valutaárfolyamon viszont nem változtattak.

A másik nagy gond azonban meglepő helyen jelentkezett: a hazai fogyasztást serkentendő fejlesztették a béreket, és a fogyasztás valóban megnőtt, a belarusz vállalatok szépen növelték a GDP-t. Csakhogy a megnövekedett fogyasztás az importot is megnövelte, ami 2010-re 15%-osra nyomta a folyó fizetési mérleget, ami brutális inflációhoz vezetett (2012-ben például 59%). Ezt a rögzített valutaárfolyamnak is le kellett követnie, aminek a szövődményei és kezelési kísérletei a 2010-es évek közepére GDP csökkenésbe torkolltak. A növekedés tehát véget ért. Nem mellékes, hogy a legnagyobb kereskedelmi partnere, Oroszország 2014 óta gazdasági szankciókkal és az olajár eséssel küzd, ez kihat a belarusz gazdaságra is.

Újratervezés

A WTO, a Világbank és az EU elemzői mind azt jelölik meg a Belarusz rendszer gyengeségeként, hogy a 2010 környékén megkezdett óvatos privatizálás nem elég ahhoz, hogy számottevő külföldi tőkét csalogassanak az országba. Nemcsak azért, mert kevés területen enged az állam befektetni (és a zsíros falatokat megtartja magának), hanem a gazdaságot ért súlyos torzulások miatt sem. A fentebb említett versenyképesség problémája itt is gyökerezik: külföldi tőke hiányában nincs valódi technológia-transzfer. A FÁK védőernyőjében nincs éles verseny, nem véletlen például, hogy nem-FÁK országba kőolajon, műtrágyán és nyersanyagokon kívül alig exportál valamit. Az ajánlások a privatizáción túl az export megigazítára vonatkoznak: túlságosan kevés termékre és partnerre zsugorodott az export az elmúlt évtizedben.

Ne maradj le semmiről, iratkozz fel!

<!-- --> Please enable JavaScript to view the comments powered by Disqus. Teljes cikk a forrás oldalon
x

Check Also

Három térkép, ami segít megérteni a kurd helyzetet

"Amúgy nincs valami fejtágító videód erről a kurd helyzetről ami gyíkoknak magyarázza el, hogy mi van, mert azt sem értem még mindig, hogy ki és miért háborúzik, illetve értem, hogy a területért, amin olaj van, de már annyi nép be van vonva, hogy olyan mintha egy 3. világháború lenne. És utálom, hogy az egészből folyton a sérült gyerekeket mutatják, azt is mutathatnák, hogy ***** meg azt pénzeli, ahogy a másik oldalon gyerekek vannak puskával felszerelve..." - írta nekünk egy ismerős.

Kurz lecsapta Orbán kezéről Putyint?

Ausztria értékesebb partner lehet Putyin Oroszországa számára, mivel az osztrák kancellár hatékonyabban biztosítja a közvetítő szerepet "kelet" és "nyugat" között. 2018-ban háromszor találkozott Sebastian Kurz osztrák kancellár Vlagyimir Putyinnal, két külügyminiszteri szintű találkozót terveztek, és Putyin az osztrák külügyminiszter esküvőjén is tiszteletét tette.

Mennyire hiányzik a Türk Tanácsból Magyarország?

"magyarul beszélünk, ez egy egyedülálló és különös nyelv, amely a türk nyelvekkel áll rokonságban", mondta Orbán Viktor szeptember harmadikán a Nomád Világjátékokon Kirgizisztánban. Hozzátette, Magyarország ápolja "türk gyökereit", így aztán nincs abban semmi meglepő, hogy Magyarország megfigyelői státuszt kapott a Türk Tanácsban ugyanezen napon. Miről van szó?

Miben változhat az USA külpolitikája Trump alatt?

Az amerikai elnökválasztás lezárultával eldőlt, hogy republikánus kormányzat rendezkedik be Washingtonban, és ez nagy fordulatokat tartogathat az eddig demokraták vezette külpolitikában. Donald Trump szabad utat enged Putyinnak, és odacsap Kínának?

Gyarmati játszmák a Jeges-tengeren

Az előző dán kormányzat milliárdokat költött az Északi-sarkvidék katonai megerősítésére. Sok politikus ellenezte ezt, úgy vélték, ha ők militarizálnak, más országok is ezt fogják tenni. Igazuk lett.