Kezdőlap » Belföld » A nyugat-balkáni magyar médiaterjeszkedést elemezte az EP újabb magyar vitája

A nyugat-balkáni magyar médiaterjeszkedést elemezte az EP újabb magyar vitája

Cirkusz, hadova, baloldali médiatúlsúly – minden előjött.

A fideszes Hidvéghi Balázs attól félti az Európai Parlamentet, hogy „politikai bohóckodás” színterévé válik. A DK-s Molnár Csaba szerint Orbán Viktor nem átall beavatkozni más országok belügyeibe, miközben odahaza a szuverenitás megőrzéséről hadovál. Mindez az Európai Parlament szerda délután tartott vitájában hangzott el, amelyen a képviselők a Fidesz-közeli médiavállalkozások szlovéniai és észak-macedóniai beavatkozásáról beszéltek. Az eszmecsere alkalmat adott arra is, hogy összecsapjanak a szlovén kormánypárti és ellenzéki képviselők. Az előbbiek azzal a nálunk is jól ismert érvvel hozakodtak elő, hogy a baloldali média túlsúlyban van, amit ki kell egyensúlyozni. Az utóbbiak szerint a helyi sajtóban tulajdont szerző Fidesz-közeli vállalkozások a hatalmon lévő konzervatívok szekerét tolva igyekeznek befolyásolni a politikai erőviszonyokat. A nyugat-balkáni médiába való magyar beavatkozás megvitatását még az év elején javasolta négy szocialista EP-képviselő: a holland Piri Kati, a szlovén Tanja Fajon, a horvát Tonino Picula és az osztrák Andreas Schieder. Írásos előterjesztésükben a Necenzurirano nevű szlovén tényfeltáró portálra hivatkoztak, amely részletesen bemutatta, hogy a Fidesz-közeli médiavállalkozók hogyan próbálják befolyásolni a két nyugat-balkáni ország politikai viszonyait, milyen anyagi és egyéb támogatást nyújtanak Orbán Viktor barátainak. A képviselők felvilágosítást kértek az Európai Bizottságtól arról, mit tesz annak érdekében, hogy a tagállamok ne avatkozzanak be a tagjelölt országok demokratikus folyamataiba. Vera Jourová értékekért és átláthatóságért felelős bizottsági alelnök gondosan kerülte a konkrét kérdések megválaszolását, viszont hosszan beszélt arról, hogy az Európai Bizottság milyen sokat tesz a sajtószabadságért, a dezinformáció és a politikai manipuláció leküzdéséért. Felszólalásában Tanja Fajon felidézte, hogy a magyar vállalkozások négy millió eurót költöttek a később Magyarországra menekített Nikola Gruevszkit támogató észak-macedóniai média, illetve a Janez Janša vezette szlovén kormánypárthoz közeli sajtó felvásárlására. „Nagyon aggaszt az is, hogy a Planet TV-t nemrégiben megvásárolta a magyar TV2-csoport”, mondta a képviselő, aki mindezt elfogadhatatlan politikai beavatkozásnak minősítette. Liberális honfitársa, Irena Joveva arra hívta fel a figyelmet, hogy a szlovén miniszterelnök Orbán Viktor belső körének pénzügyi segítségével illiberális államot épít. „Brüsszelnek megálljt kell parancsolnia ennek az őrületnek, mert az EU alapértékeit veszélyezteti”, fejtette ki Molnár Csaba, a DK európai parlamenti képviselője, aki a „Kicsi vagyok, székre állok, onnét egy nagyot kiáltok” gyermekmondókával jellemezte a magyar miniszterelnök hatalmi ambícióit. Hidvéghi Balázs a szlovéniai médiába befektető svéd, osztrák és cseh vállalkozásokkal példálózott, és természetesen megemlítette a magyar RTL Klubot, amely teljes egészében német tulajdonban van. „Ne legyenek emiatt sem álmatlan éjszakáik!”, fordult a képviselőtársaihoz, hozzátéve: teljes összhangban van a tőke szabad áramlásával, hogy a cégek profitszerzés céljából befektetnek külföldön.

Teljes cikk a forrás oldalon
x

Check Also

Népszavazás a menekültkvótáról

2016. október 2-án a kormány kezdeményezésére népszavazás lesz az európai ...

Ezrek ittak Srí Lankán egy vírus elleni „csodaszerből”, egy miniszter Covid-fertőzés miatt kórházba került

Az italt egy befolyásos „szent ember” kotyvasztotta állítólag a pusztulás ...

Kórházba került, sürgősen meg kellett műteni Cseh Lászlót

Múlt hétfőn kibírhatatlan hasi fájdalmai voltak Cseh Lászlónak, és meg ...

Lakásbővítés és felújítás: összegyűjtöttük, mit érhetsz el csokkal és lakásfelújítási támogatással

2021 az otthonteremtés és a lakásfelújítás éve lehet az állami otthonteremtési programnak köszönhetően. Pénzügyi szakértővel vizsgáltuk meg, mennyi pénzt használhatnak fel a családosok, ha bővítésre és felújításra keresnek finanszírozási lehetőséget.

McConnell: Trump provokálta ki a kongresszus épületének ostromát

A republikánus szenátor közölte, hogy Joe Biden megválasztott elnök szerdai ...

Túl van az első edzésén a Fradi új igazolása – képek

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Ferencváros hétfőn ...