Kezdőlap » Kultúra » Kinőni a mesékből, felnőni a diktatúra után

Kinőni a mesékből, felnőni a diktatúra után

Ezt a bukást mindjárt az előszóban idézi fel röviden, a címe Előjáték, igen, aki arra (is) gondol, jól teszi, de erről majd később. „Egyszer volt, hol nem volt, történt, hogy nagy idő kerekedett a világ innenső felén. ...Tündérország lakói csak úgy kapkodták a kobakjukat... Mert fútt a szél, vérzivatar kipiskopogott, recsegett-ropogott az egész miskurancia, össze is duvadt másnapra. Ott álltak hőseink egy szál semmiben...nagyon nem szerették ezt a tákolmányt, hát örültek, hogy összedőlt. Számbavételkor derült ki, hogy még nevük sincs, elvitte a jégmadár. Ez már egy kicsit gondolkodóba ejtette őket. Illetve csak az okosabbját, a még okosabbja a romok alatt kutakodott, buta hős egy szál se nincs itt."

Azért idéztem viszonylag hosszabb részt, mert a szerző nem teketóriázik, nem kíméli az olvasót, és mondhatni in medias res megmutatja neki, hogy mire számíthat: modern mese a társadalmi-politikai változásokról, rengeteg humorral, még több költészettel - és sok erotikával.

ErdélyForrás: Fortepan / Vova

A már említett Kéket kékért című regényben a mesés elemek az antik mítoszokkal keveredve teremtik meg azt a távolságot, amire a közelmúlt történelmének bemutatásához szüksége van a regényírónak. A Lüdércnyomásban viszont ezt a távolító (hogy ne mondjam: elidegenítő) effektust a szerző azzal éri el, hogy a mese lesz a szöveg egyik szervező (teremtő) elve.

A cím láttán azért felmerülhet némi kétely: miféle mese az, amelyikről maga a szerző is azt állítja, hogy kész lidércnyomás? Másrészt, és ez már csak olvasás közben derül ki, a cím is erőteljes erotikus utalás, ugyanis a lányok azok, akik lüdércke néven fordulnak elő egyrészt a szövegben, de még inkább a másik csoport, a hímnemű hajdúsógorok ágyában, és ettől kezdve egészen mást jelent a nyomás is...

És mégsem lehet más ez a regény, mint – igencsak sajátságos – mese, ami itt és most nemcsak műfaj, hanem szimbólum is: a gyerekkor világára utal, és az attól elválaszthatatlan ártatlanságra és csodákra. Márpedig az említett okos és még okosabb hősök elsősorban kamasz fiúk, akik készülnek maguk mögött hagyni a gyerekkor mesevilágát. És ez magyarázza az erotika túláradását is, hiszen szép dolog a rendszerváltás, a demokrácia építése, meg a pályaválasztás, a belépés a nagybetűs életbe, stb., stb., de itt azért mégiscsak húsz fiú került be hatszáz tinilány közé. (Nem, nem tudják elképzelni. Olvassák el.)

És ha már az Előjáték szerint a hősöknek gondot okoz, hogy elvesztették a nevüket, hát kapnak majd a szerzőtől. A főszereplő Kistarisznya neve ugyanazokat a tulajdonságokat idézi fel az olvasóban, mint a korábbi történetben Egyszemjankóé: a népmesék kiskondása ő is, aki elindul a nagyvilágba, amikor 14 évesen, még gyakorlatilag kisfiúként felveszik egy bentlakásos középiskolába, ahol tanárnak tanul. (Itt és most röviden megemlíteném, hogy a nyilvánvaló önéletrajzi kapcsolódások ellenére miért nem érdekel, hogy Kistarisznya mennyire maga Demeter Szilárd és mennyire különbözik tőle. Azért, mert ennek az írásnak a szempontjából mindegy. A Lüdércnyomás nem attól kivételesen jó regény, hogy az író és a főhős egyforma iskolába járt, egyforma a hajszínük és mindketten különleges tehetséggel bánnak a szavakkal. Ahogy Roger Scruton írja Wagner életműve kapcsán, teljes tévútra viheti az elemzőt, ha nem magát a műalkotást vizsgálja, hanem azt, hogy miként érhető benne tetten az alkotó élete, egyénisége.)

SzékelyudvarhelyForrás: Fortepan / Vészi Ágnes

De maradjunk még kicsit a neveknél. Kistarisznya társai: Roppant Hauer, Cézár, Svájciegér, vagy Zulukafferbihalbocs, a lányok: Gyöngyömvérem, Ibolyk vagy Mutika, a felnőtteket pedig hívhatják úgy, hogy Kóci vagy Cerbera (igen, a megértéshez itt is jól jön némi klasszikus műveltség). „Rendes" neve itt csak a diáktanácsnak lesz, amikor a nagy demokratizálódásban megalakul, a fiúk csak úgy hívják: Béla.

De még a tantárgyakat sem a régi nevén nevezik ebben az új világban: van itt A Dolgok Földre Esésének Tana, A Belső Szervek Felépítésének Tana, hogy csak kettőt mondjunk.

Ennyiből is nyilvánvaló, hogy a Lüdérnyomás szövegének másik szervezője a humor. Van itt ugyan gond, baj, és kegyetlen az élet – erről mindjárt részletesebben –, de aki olvassa, nem jeges rettenetet érez majd, hanem a könnyei csorognak a nevetéstől. Demeter Szilárd többféle stílusréteget ötvöz, de olyan sűrűn és persze olyan okosan, hogy az első pár oldalt olvasva szó szerint akklimatizálódni kell, megtanulni ennek a zabolátlan modern mesének a nyelvezetét. Amely a gyerekkori mondókákat – egyedem-begyedem tengertánc, hajdúsógor mit kívánsz, leginkább a lüdérckéket –, népdalokat – „minden nadrág társat választ" –, és az Oktatási Intézmény (így, nagybetűvel), vagyis a tanárok, iskolavezetők, tehát a felnőttek hivatali bikkfanyelvét, versidézeteket és még sok mindent egyesít, kifordít, darabokra szed és újra összerak, illetve addig ismétel, amíg minden egészen mást jelent már, mint amit.

Ha a Kéket kékért szövegében azt lehetett minduntalan tetten érni, hogy a szerző filozófus, itt viszont az író fosztotta meg magát mindenféle béklyótól, már, ami a nyelv hagyományos kezelését illeti.

Vegyünk csak egyetlen példát, milyen költőket megszégyenítő sűrítést ér el egyetlen szó számtalan variációjával. A „fiú" szinonimája, a „hajdúsógor" ugyanis a szövegkörnyezettől függően lesz hajdúsóher, hajdúsereg, hajdúsegg, hajdúszolga, hajdúshogun, hajdúsokk, pernahajdú vagy párnahajdú.

Sőt egy alkalommal még hajDósógorok is lesznek, amikor kivágják a mutáló hangú kamaszokat az énekkarból, akik erre „szörnyű bosszút forralnak", „mind a huszonnégy, bizony, dalolva ment volna", hogy a klasszikus irodalmi utalások se hiányozzanak.

SzékForrás: Fortepan / Urbán Tamás

A bentlakásos iskola, mint helyszín, azzal a következménnyel jár, hogy a mese kereszteződik egy másik műfajjal: a fejlődési regénnyel. Az anyai ház melegéből kiszakított gyerek egyszerre nagyon egyedül találja magát egy végtelenül kegyetlen világban, ahol mindenki tudja, hamarosan ki kell nőni a mesékből. De mi van, ha valaki nem akar? Hát valószínűleg író lesz, aki – hogy közhelyesen fogalmazzunk – szavakból épít majd fel világokat.

A Lüdércnyomásban például egy koedukált iskola és egy fiúkollégium világát. Utóbbi megint egy olyan téma, amely igen távol áll a meséktől, bár kétségtelen tény, hogy a népmesék bővelkednek szadisztikus elemekben. A fizikai és lelki terror pedig itt elválaszthatatlan a felnőtté válástól.

Ugyanakkor a fejlődési regény számára tökéletes helyszín a bentlakásos, pláne katonai iskolák világa – nem lesz összehasonlító elemzés, de meg kell említeni a magyar olvasók számára talán legismertebb két nagy regényt ebben a témában, az Iskola a határon-t és a Törless iskolaéveit. A gyerekek először maradnak magukra, a családjuk támogatása nélkül, és így találkoznak egy parancsuralmi, hierarchikusan felépülő rendszerrel, amelyben kizárólag az engedelmességnek és a feltétlen lojalitásnak van értéke.

Demeter Szilárd hősei is mindjárt első este keserves leckét kapnak arról, hová kerültek, jön a beavatás megalázó és fájdalmas procedúrája, sok lelki sérüléssel és még több, papuccsal szétvert hátsóval. És persze nemcsak egy estéről van szó, hanem egy egész évről: a harmadik évfolyamtól felfelé mindenki a gólyákat, hát, mondjuk úgy finoman, ugráltatja. Ki kell szolgálniuk az idősebbeket, hordják nekik a reggelit, rohannak helyettük italért a boltba, miközben az otthonról kapott ennivalót elveszik tőlük, korog a gyomruk, és persze nekik már nem jut meleg víz a zuhanyzóban – mert a szabadság ugyan már eljött, de a jólét még korántsem.

És ez még nem minden, a nagyok aludni sem hagyják őket, a lehető legváltozatosabb és agyamentebb feladatokkal kínozzák a szerencsétlen legkisebbeket. Akik eleinte felváltva sírnak és bosszút esküdnek, de mivel a nagyok mindig nagyobbak lesznek náluk, a bosszú egyedüli eszköze, hogy két évvel később majd ők maguk kínozzák az új elsőéveseket – így örökíti tovább magát a zsarnokság. És a legfélelmetesebb, hogy tulajdonképpen maguk a kínzott elsősök is természetesnek tekintik szolgasorsukat.

ErdélyForrás: Fortepan / tm

Ez is fontos eleme ennek a mikroközösségnek, amely tökéletesen szimbolizálja az egész társadalmat, mintegy látleletet ad róla, hiszen a gyerekekre itt kényszerítik rá először a felnőtt világ struktúráját és értékrendjét. Másrészt ez megfordítva is igaz, hiszen abból, hogyan lépnek át egy közösség tagjai a gyerekkorból a felnőtt létbe, következik, hogy milyenné teszik majd ezt a világot ők maguk. Ezért annyira fontos és árulkodó, hogy milyen értékeket adnak át nekik – vagy kényszerítenek rájuk – ennél a döntő lépésnél. Ámbár Jean-Jacques Rousseau szerint ez is mindegy, teljes egészében el kell utasítani az általa társadalmi nevelésnek nevezett módszert. Nevelési regényében ugyan éppen csak megemlíti az iskolákat, kollégiumokat és egyetemeket, de ennek az az oka, hogy eleve hibának tartja szoros közelségbe kényszeríteni az embereket. Szerinte a „természetes ember" kizárólag önmagáé és teljes egész, míg a társadalom embere egy törtszám, amely egész életében függésben lesz a nagy egésztől, vagyis a társadalmi csoporttól, amelynek része. Az intézmények kiforgatják az embert önmagából, bekebelezik „olyannyira, hogy egyik egyed se higgye többé magát egynek, hanem az egység részének, és ne legyen többé észrevehető, csak az egészben." (9.o.)

Ez a leírás a leginkább a diktatúrák emberképének felel meg, hiszen az elnyomó rendszer számára az egyéniség, mint az önálló gondolatok, illetve az azokból táplálkozó ellenállás vagy lázadás melegágya, eleve ellenséges és megsemmisítendő. Végső esetben akár fizikailag is, de vannak sokkal alattomosabb módszerek is. Például maga az iskola, vagy nyáron az átnevelő, illetve felnőttek számára továbbképző táborok, a koncentrált agymosás helyszínei.

Aztán ott az egyenruha – Kistarisznya a tanítóképző diákjaként egyhetes pedagógiai gyakorlatra megy, és az egészben a legjobban azt utálja, hogy öltönyt és nyakkendőt kell vennie. Nem azért, mert elegáns, hanem mert kötelező és egyformává tesz. „Szerencsésen lerombolták az egyenruhás ántivilágot, erre most öltönyöset építenek." És Kistarisznya borúlátását igazolja, amikor bevezetik az egyenköpenyt.

Még fontosabb talán a saját nyelv megteremtése. Bár a nézőpont és a stílus is gyökeresen más, de Ottlik Géza is ír arról, mennyire fontos eleme ezeknek a közösségeknek a saját nyelv, amely erősíti a csoporttagok összetartozását és megkülönbözteti őket a – valódi vagy átvitt értelemben vett – civilektől. „Itt lehetőleg – így a szöveg – más neve volt sokszor a legközönségesebb tárgyaknak is, mesterkélt és félrevezető neve." Ottlik azonban nem osztja meg az olvasóval ezt a különleges nyelvet, nem avatja be, érezzék csak, hogy civilek maradnak.

Nem úgy Demeter Szilárd, aki az egész regényt ezekből a stíluselemekből, sokszor stílusparódiákból rakja össze, amitől a szöveg olyan sűrű lesz, hogy az olvasó csak kapkodja a fejét, mint Tündérország lakói a vérzivatarban, de nem baj, sőt - legalább azonosul velük. Aztán pár oldal után úgyis felveszi a ritmust.

Demeter SzilárdForrás: MTI/Illyés Tibor

A szöveg humora azonban nem szelídíti meg azt, ami ebben a világban kegyetlen, ellenkezőleg. A kontraszt sok esetben még súlyosabbá teszi a könnyedén elmesélt csapásokat – bár tény, hogy az idő teltével mintha a nagyok is el- és befogadnák az újakat, és az év végére Kistarisznyáéknak már fel sem tűnik, hogy elfelejtik verni őket.

A kollégiumot ugyan csak Palipalotának nevezi az író – hogy miért telitalálat ez az alliteráló, két, sőt három teljesen különböző ellentétes területre asszociáló szóösszetétel, azt nem is kell magyarázni –, de attól még nem fájnak kevésbé a fenékre mért ütések.

Vagy ott a tágabb helyszín, az Angyalok és angyalcsinálók városa – nem lehet nem Los Angelesre gondolni, amely a kommunizmusban az átlagembereknek legalább olyan messzi, elérhetetlen és vágyott hely volt, mint a Túl az Óperencián. Az iskola pedig ennek megfelelően a Patinás Középfokú Angyalu, és itt a „gyalu" egyértelmű utalás, hogy a tanárnak szánt diákokból itt aztán „embert fognak faragni". Csakhogy élő embert faragni nyilván fájdalmas, és senki nem szereti. A főszereplők sem.

Persze, nagyon nem mindegy, hogy a társadalmat melyik történelmi pillanatban tükrözteti az író a kamaszok világával. Óriási különbség, hogy az első, illetve a második világháború előtt, vagy a kommunizmus bukása után vagyunk – a terror előtt vagy után. Sötétség jön, vagy hajnalhasadás. Mert az igazán nagy kontraszt valójában nem a humorral megírt mese és a feneket kiporoló nagyfiúk szadizmusa között van – sőt, a mese az ő világukba is belefér, talán ezért kényszerítik a gólyákat arra, hogy adják elő nekik a Piroska és a Farkas pornóváltozatát. (Az előadás siker.)

Az igazán nagy kontraszt a mesevilág és a felszabadult, demokratizálódó, másfelől pedig anyagilag és erkölcsileg kifosztott, lezüllesztett és megalázott emberek között van, akik talán táncoltak egyet a diktatúra romjain, de – félnek. Félnek, mert fogalmuk sincs, mit kellene csinálni.

Néha csak a sorok között talál a figyelmes olvasó utalást arra, hogy a kamasz fiúk sorsa, például a kicsik kiszolgáltatottsága, valami sokkal általánosabbról is szól.

ErdélyForrás: Fortepan / Vova

„Aki újdonsült hallgató az szolga. Mindent megtehetnek vele a harmad-, negyed-, ötödévesek, még annál többet is. A másodévesek nem, a volt hajlongók a gerincpattogtató egyenesedést próbálgatják. Kihúzni magad egy év megaláztatás után nem egyszerű műfaj."

Vajon mennyire nem egyszerű kihúzni magát az embereknek negyven év megaláztatás után, teszi fel az ember joggal a kérdést. 

Ez a párhuzam számomra a regény lényege, ez mutatja meg, milyen hihetetlenül mély a stílusparódia mögött a gondolat: az egész társadalomnak most kell felnőnie, miután a diktatúra évtizedeiben erőszakkal gyerekként kezelték.  Csakhogy ez nagyon nem egyszerű. Egyik napról a másikra visszaszerezni az egyéniséget, a szellemi önállóságot, merni újra vitatkozni, ellent mondani, egyáltalán gondolkodni – mert most meg azt mondták, hogy azt kell, tessék, ezentúl dönthetsz a saját sorsodról, örülj neki. Az eredmény persze eleinte teljes káosz, amit a diákok például a hetente változó tanagyagban észlelnek, meg a hetente megváltoztatott vagy eltörölt „fontos" döntésekben, „valakik odafent már megint vaktában keverik a szart, ez volt az általános vélemény."

És akkor még nem beszéltünk az anyagiakról, az egész volt szovjet blokk utódállamaiban élők – jogos – egzisztenciális félelméről.

És hogy mennyire jó nevelő mondjuk a felvilágosult, csodált Nyugat?

Térjünk vissza kicsit az öltözködés problémájára. „Hollandus segélyszállítmányban kicsimillió kockás inget kaptak, mindenki egyforma kockás ingben járt, nyomasztó egy látvány volt."

Máskor stencilgépet kap az iskola külföldről segélyként, amivel az iskolaújságot sokszorosítanák Kistarisznyáék, ha működne, de nem, mert „legtöbbször használhatatlan dolgokat küldtek a külföldiek, áramlott a szemét segélyként Tündérországba, így lett belőle a turkálók országa, nincs is még egy ilyen levetett ruhákba öltözött nép a világon."

Körösfeketetó országos vásárForrás: Fortepan / tm

Aztán valóban eljön a regényben az igazság pillanata, amikor Kistarisznya – és a többi okos kis hős – rájön, hogy a felnőttek ugyanabban a second hand-segélyszállítmányos cipőben járnak, mint ők. Kistarisznya és az eleinte rettegett Nagy Hatalmú Direktor kapcsolata is akkor változik meg, amikor az egyre nagyobb – szájú – kisfiú megérti és megsajnálja a felnőttet, aki az ántivilágban nőtt fel, és nemhogy éjjel a vécén, de soha, sehol nem olvashatott francia egzisztencialistákat, és még a himnuszt is meg kellett tanulnia. Ráadásul most meg el kellene felejtenie, és megtanulni az új himnuszt – csakhogy ehhez már öreg, ahogy a legtöbb tanár. „Nem nagyon akarnak már megtanulni semmit, ez a nagy büdös igazság, ismerte fel Kistarisznya... nem bíznak a szép, új világ ígéretében."

Óriási, mély szakadékká tágította a történelmi fordulat a generációs különbségeket, és a hangnem itt líraivá válik, amikor Demeter Szilárd fejet hajt egykori tanárai előtt, fel- és elismerve, hogy nem ellenségek voltak, hanem jórészt az ő érdekükben tartottak ki és próbáltak valami kis rendet teremteni a káoszban – amit a hálátlan, önző kamaszok persze nem értettek.

Ők ugyanis, így a felnőtté válás útján megtett első lépések után, nem tehettek mást, mint hogy bíztak, hogy miben, az már kérdés: magukban, vagy a jövőben, esetleg egymásban. A bizalomra pedig okot ad, hogy mint megtudjuk, év végére „Kistarisznya sikeres hajdúsógorrá nőtte ki magát". Sokat tanult, még többet csajozott, és a végén még arra is rájön, ki lehet élete első nagy szerelme, miután a nulladik első nagy szerelme csúnya kudarcba fulladt. Ezért aztán el is határozza, hogy elindul élete első nagy szerelme után – aki hazautazott a vakációra –, és ez felér egy kisebb fajta politikai revelációval is, amikor is a főhős rájön, hogy jé, Tündérországban most már csak úgy lehet menni egyik helyről a másikra.

Mivel a regény ezzel a megállapítással ét véget, a "happy end", az „és boldogan éltek", ha nem is jelenik meg a szövegben, de a búcsúbankett utáni hajnallal együtt ragyog fel a horizontján. És hát, mi többet adhatna egy nagy író olvasóinak, mint a boldogság ígéretét?

Teljes cikk a forrás oldalon
x

Check Also

Népszavazás a menekültkvótáról

2016. október 2-án a kormány kezdeményezésére népszavazás lesz az európai ...

Meghalt Valéry Giscard d’Estaing, volt francia köztársasági elnök

A volt francia elnök 94 éves volt.

Az ország topséfjei megtalálták az ország legjobb minőségű virslijét

Azon húskészítmények egyike, amelynek az év minden napján helye lehet a hűtőnkben, és szilveszterkor kapja a legnagyobb figyelmet.

A Fradi kikapott a Barcelonától, az utolsó meccsen dől el a tavaszi Európa-liga szereplés

A Ferencváros labdarúgócsapata 3-0-s vereséget szenvedett a Puskás Arénában az ...

Egy észt diplomata is részt vett a brüsszeli orgián

Az óvódák, továbbá az iskolák alsó tagozatai újra fogadhatják a ...

Vésey Kovács László (Tutiblog): Tökéletlen konzervatívok és tökéletes liberálisok

Akkor most mit fröcsögtök és gyűlölködtök megfeszülve? Love is love, ...