Kezdőlap » Belföld » Az Erzsébet-program is bekerült az új ötödikes törikönyvbe

Az Erzsébet-program is bekerült az új ötödikes törikönyvbe

Határidőre elkészültek a módosított Nemzeti alaptantervnek megfelelő új tankönyvek – jelentette be múlt szerdán Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár. A könyvek online elérhetők, augusztus elején megkezdik kiszállításukat az iskolákba.

A tankönyvekre a jól használhatóság mellett a nemzeti elkötelezettség, a gyermekközpontúság és a 21. századi modernitás egyaránt jellemző

– hangsúlyozta az államtitkár. Ugyanakkor a tankönyvek tartalmának böngészése közben a nemzeti elkötelezettség szokatlan formáira is felfigyelhetünk.

Az alábbi részlet az új alaptantervhez készült, ötödikes történelem tankönyvből származik. Az Árpád-kori szenteket bemutató fejezetben Erzsébet is szóba kerül, illusztrációként pedig a kormány szociális üdültetési programjának logója is feltűnik.

A tankönyv arra vár választ a 10-11 éves gyerekektől, miért nevezték el a programot a szegényeket, koldusokat segítő Szent Erzsébetről.

Az Erzsébet-programot 2012-ben indította el az Orbán-kormány, elsősorban a nagycsaládosok segítésére, de éppen nemrégiben derült ki, hogy az idén csak 6500 nyugdíjas kap támogatást az üdüléséhez a program keretében, míg tavaly még majdnem 60 ezren foglaltak kedvezményesen szállást. Az is tudható, hogy az Erzsébet-program olykor meglehetősen fapados szolgáltatásain jól keresnek kormányközeli üzleti körök is.

Teljes cikk a forrás oldalon
x

Check Also

Népszavazás a menekültkvótáról

2016. október 2-án a kormány kezdeményezésére népszavazás lesz az európai ...

Könnygázt vetettek be a Párizsban az új korlátozások miatt demonstrálók ellen (videó)

Országszerte több mint 160 ezren tüntettek. Könnygázt és vízágyúkat vetett ...

Októbertől csak oltottak mehetnének a Premier League-meccsekre

Egy, a brit kormány előtt lévő tervezet értelmében októbertől csak ...

Gasquet az első döntős az umagi tenisztornán

 A francia Richard Gasquet jutott elsőként döntőbe a 481 ezer ...

Látványos ünnepséggel és egy gól nélküli gálameccsel avatták fel a Honvéd új stadionját

1084 nap után játszhatott ismét mérkőzést a kispesti Bozsik-stadionban a ...

Megkezdődhet az utóbbi évek legnagyobb olajfelfedezésének hasznosítása

12 milliárd hordónyi kőolaj teheti olajországgá Namíbiát, kérdés, mi lesz a valódi ára.