Kezdőlap » Teszt » Kunhalmi Ágnes visszalépett, egy jelöltet sem támogat az MSZP elnöki tisztségéért indulók közül

Kunhalmi Ágnes visszalépett, egy jelöltet sem támogat az MSZP elnöki tisztségéért indulók közül

2018. június 14. 12:41 - szerző: 168 Óra

Mégsem indul az MSZP elnöki posztjáért Kunhalmi Ágnes, csak a választmány vezetéséért jelölteti magát vasárnap. Az elnöki küzdelemben a másik meglévő jeltöltet, Tóth Bertalant és Mesterházy Attilát sem támogatja – árulta el a politikus asszony az Indexnek küldött nyilatkozatában.

Kunhalmi szerint világos a célja, ez pedig a baloldali egység megteremtése, de „a változtatás mindig sokkal több erőt és időt kíván”.

A párt szabályzata szerint csak egy pozícióért indulhat mindenki, ő  pedig az elnökség helyett inkább a választmányi elnöki pozíciót választotta.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Az MSZP-ben azért lesz tisztújítás, mert az április választásokon elért 12 százalékos eredmény és a Fidesz újabb kétharmados győzelme után a teljes pártelnökség lemondott, Molnár Gyula elnökkel együtt. Az új elnökséget a vasárnapi MSZP-kongresszus választja meg. Itt nemcsak az dől el, hogy ki lesz az új pártelnök, hanem hogy milyen irányba viszi a pártot.

A két jelölt jelenleg Mesterházy Attila volt MSZP-elnök és Tóth Bertalan MSZP-frakcióvezető.

Kunhalmi azért nem támogatja a jelölteket, mert visszalépése után az őt támogató küldötteknek választaniuk kell Tóth és Mesterházy között, ebben pedig nem kíván nekik iránymutatást adni. A portál emlékeztet arra, hogy a képviselőnő korábban arról beszélt, hogy nem a múltba, hanem előre kell vinni a párt ügyeit, ami nem a Mesterházy-korszak újjáélesztésének támogatására utal. Áprilisban, a választások után pár nappal jelentette be, hogy elvállalná az elnökséget.

Az Index valószínűsíti, hogy Tóth erősödik, a párton belül már most is jelentős támogatással bír.

Teljes cikk a forrás oldalon
x

Check Also

Népszavazás a menekültkvótáról

2016. október 2-án a kormány kezdeményezésére népszavazás lesz az európai ...

Szijjártó: A tavalyi rekordév után az idei is rendkívül sikeres lehet gazdaságilag

2022. január 27., csütörtök 14:47 | MTI A minisztérium közleménye ...

Hamarosan átadják a logisztikai gigaberuházást az ukrán határ közelében

2022. január 27., csütörtök 14:44 | MTI Kiemelték: az új ...

Hét évet kapott a kiszolgáltatott nőt elkábító, fogva tartó és prostitúcióra kényszerítő férfi

Hét év fegyházra ítélte a Székesfehérvári Törvényszék emberkereskedelem, kényszermunka, és személyi szabadság megsértése miatt azt a férfit, aki The post Hét évet kapott a kiszolgáltatott nőt elkábító, fogva tartó és prostitúcióra kényszerítő férfi first appeared on 24.hu.

Fél mázsa kábítószert akart forgalomba hozni – letartóztatásba került

2022. január 27., csütörtök 14:43 | Hír TV 2022. január ...

A KDNP reagált Karácsonyra: Deviáns világ, félresiklott élet, globális világrend a kereszténység helyett, forradalom,

A főpolgármester mondatát kritizálták. The post A KDNP reagált Karácsonyra: Deviáns világ, félresiklott élet, globális világrend a kereszténység helyett, forradalom, first appeared on 24.hu.