Kezdőlap » Külföld » Fordulat! Őrizetbe vették Nicolas Sarkozyt

Fordulat! Őrizetbe vették Nicolas Sarkozyt

MTI, 2018. 03. 20. 08:56

Őrizetbe vette a rendőrség Nicolas Sarkozy volt francia elnököt, és egy kampányfinanszírozással kapcsolatos ügyben hallgatják ki – jelentette kedden a Reuters hírügynökség egy francia bírósági forrásra hivatkozva.

Sarkozyt 2014-ben egyszer már rövid időre őrizetbe vették és kihallgatták, mert a gyanú szerint jogosulatlan előnyt, magas pozíciót ígért egy bírónak, ha információkat ad át neki a Sarkozy ellen feltételezett illegális kampányfinanszírozás miatt indult vizsgálatról. 2010-ben a Médiapart című online lap közölt cikket, melyben a néhai Liliane Bettencourt, a L’Oréal kozmetikai vállalat főrészvényesének könyvelője azzal vádolta meg Sarkozyt, hogy 2007-ben illegális támogatást fogadott el.

Teljes cikk a forrás oldalon
x

Check Also

Kenyában jobb a közbiztonság egy Svédországban élő rapper szerint

Ken Ring a Svédországban élő afrikai származású rapper szerint, Kenyában jobb a közbiztonság mint a skandináv államban. 

Gyerekeket adtak el betörésekhez migránsok

Hét ember ellen emeltek vádat Nimesben, gyerekek kizsákmányolásának gyanújával. A migránsbanda mintegy 1500 betörést szervezett meg és végeztetett el olyan kiskorúakkal, akiket bevándorlóktól vásárolták rabszolgának.

Ukrajna felfüggesztette az Oroszországgal kötött együttműködését

Az ukrán kormány leállította az Oroszországgal kötött, 2011-2020 közötti időszakra vonatkozó gazdasági együttműködési programot - jelentette be Volodimir Hrojszman miniszterelnök szerdán a kabinet kijevi ülésén.

Egérkísérlettel igazolták, hogy az elhízás rontja az ízlelést

Egérkísérlettel igazolták tudósok, hogy az elhízás rontja az ízlelést. A kutatók szerint ez az eredmény új irányt adhat az elhízottság kezelésének.

Baseball ütőkkel támadtak Brüsszelben a migránsok

Baseball ütőkkel vertek meg egy belga fiatalt a Botanique belvárosi metróban.