Kezdőlap » Belföld » Minden Törökországban rekedt magyar hazaért

Minden Törökországban rekedt magyar hazaért

Az UNIQA Biztosító szerdai tájékoztatása szerint a folyamatos 24 órás szervezőmunkának köszönhetően a mai napon az összes Törökországban ragadt utas valóban hazaérkezett Budapestre illetve Debrecenbe – összesen 569 fő.

Az UNIQA Biztosító szerdai tájékoztatása szerint a folyamatos 24 órás szervezőmunkának köszönhetően a mai napon az összes Törökországban ragadt utas valóban hazaérkezett Budapestre illetve Debrecenbe – összesen 569 fő.

Az első gép 09 óra 55 perckor érkezett Budapestre a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre, majd 11 óra 25 perckor Debrecenbe. A tegnapi nap pozitív tapasztalatai alapján a biztosító kollégái ma is már a csomagkiadásnál várták az érkező utasokat.

A második gép 13 óra 30 perckor pontosan, a harmadik járat némi késéssel ugyan, de sikeresen landolt Budapesten, ahol a biztosító kollégái egyből megkezdték az utasok tájékoztatását.

Az összehangolt szervezőmunkának köszönhetően tehát minden Törökországban ragadt utast biztonsággal hazajuttattak, kivéve az utasok kb. 10 százalékát, akik saját költségükön, önszántukból tovább kívántak maradni.

A biztosító a Törökországban rekedt magyarok hazajuttatása és kártalanítása mellett kiemelten kezeli azon ügyfelek kárrendezését is, akiknek már befizetett utazásuk van a Green Holidays Kft.-nél.

city harbor of Alanya, Antalya, Turkey Irreálisan olcsó volt a Green Holidays

Irreálisan olcsón kínált főszezoni utakat a Green Holidays, az utazóknak gyanítaniuk kellett volna,  hogy 80-100 ezer forintból, teljes ellátással, repülővel, négy-ötcsillagos szállodában, illetékekkel együtt nem lehet egy törökországi utazást megvalósítani - mondta Horváth Péter, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) utasbiztosítási tagozatának elnöke az M1 aktuális csatornán kedden.

(MTI)

24hu vissza a címlapra
Teljes cikk a forrás oldalon
x

Check Also

Népszavazás a menekültkvótáról

2016. október 2-án a kormány kezdeményezésére népszavazás lesz az európai ...

Könnygázt vetettek be a Párizsban az új korlátozások miatt demonstrálók ellen (videó)

Országszerte több mint 160 ezren tüntettek. Könnygázt és vízágyúkat vetett ...

Októbertől csak oltottak mehetnének a Premier League-meccsekre

Egy, a brit kormány előtt lévő tervezet értelmében októbertől csak ...

Gasquet az első döntős az umagi tenisztornán

 A francia Richard Gasquet jutott elsőként döntőbe a 481 ezer ...

Látványos ünnepséggel és egy gól nélküli gálameccsel avatták fel a Honvéd új stadionját

1084 nap után játszhatott ismét mérkőzést a kispesti Bozsik-stadionban a ...

Megkezdődhet az utóbbi évek legnagyobb olajfelfedezésének hasznosítása

12 milliárd hordónyi kőolaj teheti olajországgá Namíbiát, kérdés, mi lesz a valódi ára.