Kezdőlap » Sport » Izgalmas meccsel zárult a Copa America

Izgalmas meccsel zárult a Copa America

No persze voltak, akik attól tartottak, hogy a nyeretlenül a döntőig menetelő Paraguay "célfutballja" tönkreteszi a finálét. Nos, ők megnyugodhattak, a 12. percben Suárez majd Lugano kihagyott helyzetét követően Suárez elé került a labda a tizenhatoson belül, egy testcsellel becsapta védőjét, befelé húzott, majd 14 méterről, ballal lőtt, a labda Verán megpattanva a hálóban kötött ki.

Az addig támadásban abszolút semmit nem mutató paraguayiak terveit alaposan összekuszálta a bekapott gól. Egy éles szögből fölészálló lövésen kívül nem is nagyon tudtak komoly reakciót kicsikarni magukból a gólra, miközben a túloldalon Suárez életveszélyesen futballozott, folyamatosan szétzilálta a paraguayiak mindeddig atombiztosnak tűnő védősorát, és több alkalommal is nagyon közel járt a második gól megszerzéséhez.
A 42. percben aztán megszületett a találat, de Suáreznek, döbbenetes módon, nem volt benne szerepe: Arevalo jutott labdához a tizenhatoson belül egy védelmi hiba következtében, azonnal és hajszálpontosan Forlán elé tálalt, aki ziccerből a hálóba bombázott. Kényelmes, kétgólos uruguayi előnnyel zárult tehát az első játékrész.

A paraguayiak becsületére legyen mondva, szorgosan próbálkoztak a második félidőben, de hogy ők két gólt rúgjanak, az minimum valószínűtlennek tűnt. Valdez lövésénél Muslera óriásit védett az 54. percben, ám ezt leszámítva az uruk kapusának alig akadt dolga. Pedig próbálkoztak a paraguayiak, sokkal jobban játszottak, mint az első játékrészben, de ziccerig nem tudtak eljutni, miközben folyamatosan rettegniük kellett Suáreztől, aki gyakorlatilag feltartóztathatatlan volt.

A hajrában aztán az uruguayiak még a koronát is feltették a produkciójukra: Cavani fantasztikus keresztlabdáját Suárez tökéletes ütemben fejelte Forlán elé, aki így ki tudott lépni két védő között, és a kifutó Muslera mellett elpöckölte a labdát, megszerezvén saját maga második, csapata harmadik gólját. Uruguay tehát magabiztosan, remek játékkal, teljesen megérdemelten győzte le Paraguayt a Copa América döntőjében, és 1995 után ismét elhódította a trófeát.

Copa América, döntő
Uruguay-Paraguay 3-0
Gól: Suárez (12.), Forlán (42., 91.)

További izgalmas sporthíreket olvashat a SamsungSport.hu oldalán!


Teljes cikk a forrás oldalon
x

Check Also

Népszavazás a menekültkvótáról

2016. október 2-án a kormány kezdeményezésére népszavazás lesz az európai ...

Lakásbővítés és felújítás: összegyűjtöttük, mit érhetsz el csokkal és lakásfelújítási támogatással

2021 az otthonteremtés és a lakásfelújítás éve lehet az állami otthonteremtési programnak köszönhetően. Pénzügyi szakértővel vizsgáltuk meg, mennyi pénzt használhatnak fel a családosok, ha bővítésre és felújításra keresnek finanszírozási lehetőséget.

Gulyás Márton a Hír TV-től is lopott felvételeket

573 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel ...

Kisfiúkat ronthatott meg, négyszer került ilyen botrányba az egykori francia baloldali miniszter, most baromságnak nevezi, hogy korábban petíciót írt alá a pedofilok védelmében

Jack Lang - francia rekordként - összesen 12 évig volt különböző baloldali kormányokban miniszter. Mindig mindent megúszott.

Mekkorát nő idén a magyar GDP? Nagy Márton bedobott egy jó nagy számot

Minden esélyünk megvan arra, hogy a gazdasági növekedést idén akár 6 százalék közelébe is toljuk, jövőre pedig a 7 százalék sem elképzelhetetlen – mondta Nagy Márton az InfoRádió Aréna című műsorában. A miniszterelnök gazdasági főtanácsadója, a jegybank korábbi alelnöke arról is beszélt, hogy a legfontosabb kihívás most a gazdaság újraindítása, amiben főszerepet játszik az állami és a családi beruházás, és a következő hét évben erre 50 ezer milliárd forint áll majd rendelkezésre.

Álhír a pünkösdig tartó szálloda-stop

Alaptalan, felelőtlen rémhír, hogy Magyarországon pünkösdig zárva kell tartaniuk a ...